Győr+
2011.09.16. 13:07

Közösen a jövő labdarúgásáért

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy együttműködési megállapodást kötött a Győri ETO FC és a Veszprémi Focicentrum USE csapata. Az együttműködés hátterét és tartalmát Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke, Klement Tibor, a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója és Irmes Zsolt, a Veszprémi Focicentrum USE elnöke ismertette.

– A kormány tavaly kiírt egy pályázatot az utánpótlás-akadémiáknak, melyen nyertünk egy összeget, és úgy gondoltuk, hogy megkeressük azokat a partnereket, akikkel együtt fektethetjük be ezt a pénz a jövőbe. Így találtunk rá a Veszprémre, ahol hasonlóan tudatos munka folyik. Az együttműködésben nagy szerepe van Rugovics Vendelnek, aki egykoron az ETO játékosa volt, így számunkra ő a híd a két egyesület között – fogalmazott Tarsoly Csaba.

– Kevés olyan másodosztályú csapat van, amely annyi utánpótlás válogatottat ad, mint a Veszprém, ez minősíti az itteni munkát. A célunk, hogy olyan játékosok kerüljenek hozzánk, akik számára továbblépési lehetőséget jelent az ETO. Azt, hogy hány éves korban történik mindez, Rugovics Vendel határozza majd meg. Amíg nem kapnak profi szerződést, addig kölcsönjátékosként szerepelnek majd a veszprémi fiatalok az ETO-ban. Később, ha esetleg külföldre igazolnak, az eladási árból a nevelőegyesület is részesül. A szerződésben az átigazolható játékosok számát évente háromban maximalizáltuk. Megteremtettük annak a feltételét is, hogy azok a játékosok, akik Győrben nem tudnak megfelelő játéklehetőséget kapni, Veszprémben folytathassák pályafutásukat – tette hozzá Klement Tibor.

Lakner Gábor