Közel 1000 tonna szemetet szedtek össze az önkéntesek

Győr+
2019.04.30. 14:34

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. április 29-én, hétfőn tartotta „Jobb, ha el se dobod!” című szemétgyűjtési akcióját, melynek során több mint 12 ezren közel 1000 tonna út menti illegális hulladékot gyűjtöttek össze. A társaság bízik benne, hogy az akcióval már rövidtávon is sikerül szemléletváltást elérnie a szemetelőknél.

Az önkéntesek mintegy 400 helyszínen gyűjtötték a szemetet. A társaság 93 mérnökségének több száz teherautója közel 1000 tonna hulladékot szállított el. Ez a mennyiség azért is kiemelkedő, mert néhány héttel ezelőtt a szintén nagy sikerrel megvalósított TeSzedd! akció kapcsán a közútkezelő munkatársai 250 tonna szemetet gyűjtöttek össze. Ez azt is mutatja, hogy az illegális szemetelőkkel szemben egyelőre szélmalomharcot vívnak a szakemberek és az önkéntesek.

A Magyar Közút szemétszedésről készített összefoglaló videója a képre kattintva érhető el!

A Magyar Közút célja, hogy szemléletváltozást érjen el a szemetelőknél. Erre szükség is van, ugyanis a társaság évente átlagosan egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű, mintegy 12500 tonna hulladékot gyűjt össze az országos közutak mellől. Ez a munka jelentős mértékben lefoglalja a cég humán erőforrás kapacitásait, nem mellékesen hatalmas költségeket is felemésztenek. Az idei évben előreláthatóan 1,5 milliárd forintot fordíthat a társaság ezen munkájára, ami elegendő lenne 60 ezer tonna melegaszfalt beszerzésére vagy két biztonságosabb körforgalmú csomópont építésére, de akár 15 kilométernyi mellékút teljes körű felújítására is. Vagyis a szemetelők miatt kevesebb burkolatjavítási, kaszálási, burkolatjelfestési, táblázási, felújítási és fejlesztési munkát tud elvégezni a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Fotó: Magyar Közút