Korszerűsítések a Magyar Vilmos Uszodában

Győr+
2014.05.08. 09:48

A látogatók kényelmét, a körülmények színvonalának emelését szolgáló beruházásokat, karbantartási munkákat végzett el az elmúlt hónapokban a győri Magyar Vilmos Uszodában az üzemeltető Győr-Szol Zrt.

A fejlesztések egy része a vendégeket fogadó helyiségekben, jól látható helyeken, más részük a háttérben, a műszaki kiszolgáló egységekben, kevésbé szem előtt valósult meg. Szombati Bertold, a társaság ingatlangazdálkodási igazgatója segítségével a sajtó munkatársai mindkét területre betekintést nyerhettek. Így már az uszoda bejáratánál láthatták a kicserélt kerítéselemeket, az új, kikövezett kerékpártárolót, a mellette lévő aknafedél kapcsán pedig a háttérmunkálatok fontosságának ismertetésére nyílt alkalom, hiszen amint azt az igazgató elmondta, az aknában lévő szennyvízátemelő – mint – egy 2,5 millió forintba kerülő – felújítása az alagsori részek szagterhelését jelentősen csökkentette.

 

 

Az uszoda előterében és a medencéhez vezető lépcsőkön is új festést kaptak a korlátok, és az öltözők melletti tusolókban is pozitív változást tapasztalhatnak a látogatók: a zuhanyozótálcák, a kabinok csempéit kicserélték, higiénikusabbak és esztétikusabbak lettek a vizes helyiségek. A nagymedence alján a felpúposodott burkolatot cserélték, a kismedencében javították az elhasználódott fóliát, javították a klórozó berendezést. A leglátványosabb változással talán a szaunablokkban szembesülhetnek a vendégek, hiszen itt már a fogadótérben új recepciós pulttal, új pihenőszékekkel, új nyílászárókkal találkoznak.

 

 

Megtörtént a gőzkabin fugázása, a gőzfejlesztő és a vízlágyító berendezés karbantartása, a teljesen új, már háromszemélyes infraszaunát pedig a nemrég kívánságra felszerelt lábtartó teszi még kényelmesebbé. Megújult a hagyományos finn szauna is, ahogy teljesen kicserélődött a hozzá tartozó zuhanyozóhelyiség, és a vízforgató korszerűsítése mellett már fa merülődézsában hűthetik le magukat a szaunázók.

 

Ozsvárt Tamás
Fotó: Marcali Gábor