Győr+
2018.05.07. 10:59

Konyhafőnök Szuperdöntő: szurkoljunk együtt Nagy Eszternek!

Valóra vált Creative Chef rovatunk konyhatündérének, Nagy Eszternek az álma azzal, hogy az RTL Klub Konyhafőnök című műsorának Szuperdöntőjében bizonyíthat. A közönség bizalmat szavazott neki, így a kamerák előtt küzdhet meg hasonlóan elszánt tehetségekkel, hogy a Konyhafőnök második szériájában elért harmadik helyezéséből szuperdöntős első helyezettet varázsoljon.

Nagy Esztert az RTL Klub Konyhafőnök című műsorának második szériájában már láthattuk, most azonban visszatér, és a szuperdöntőben próbál mindenkit lefőzni, ahol nem kevesebb, mint tíz millió forint a tét. Eszter elmondta, a nyereménytől függetlenül hatalmas örömként éli meg, hogy eljutott idáig, tét nélkül is szívvel-lélekkel főzne, hiszen ez a hivatása. Persze tisztában van azzal is, hogy nem lesz egyszerű dolga a döntőben, tudja, hogy először is saját magával kell megküzdenie, le kell győznie izgulós természetét. Ez azonban csak a verseny kezdetén jelenthet problémát, mert Esztert kikapcsolja a főzés, és közben már semmi másra nem koncentrál, csak a feladatra, úgyhogy nagyon várja, hogy a konyhapult mögött álljon, s belekezdhessen a döntő fogások elkészítésébe.

 

A Konyhafőnök Szuperdöntőjét hétfőtől péntekig (05.07-11.) 19:05-től láthatják az RTL Klub műsorán. Szurkoljunk együtt Nagy Eszternek!

#creativechefeszter @creativechefeszter

Forrás: rtl.hu