Mi a szép a fociban? A labda, és amit művelünk vele – ad magyarázatot nemes egyszerűséggel Koltai Tamás arra, hogy miért a futball a világ egyik legnépszerűbb sportja. A Győri ETO FC 24 éves labdarúgója hatéves kora óta focizik a klub keretein belül, ahova a szülei vitték el, édesapja szintén focizott.
Valamit láthattak bennem a szüleim, hiszen kis kölyökkorom óta lejártam a barátaimmal focizni. Marcalvárosban laktunk, és ott minden megvolt, ami egy gyereknek kell. Focipálya, játszótér, ahova még akkor is rendszeresen lejártam, amikor már az ETO-ban edzettem. Ahogy hazaértem, rögtön szaladtam le focizni a barátaimhoz.
A futball mellett azonban a tanulást is fontosnak tartotta, és tartja a mai napig. A Balázs Bélában eltöltött általános iskolai évek után a Jedlik Ányos Gépipari Középiskolában végzett, majd a Széchenyi-egyetemre felvételizett, ahol most harmadéves gépész szakon.
A tanulást nem mindig könnyű összeegyeztetni a focival, de muszáj, hiszen – bár nem tervezem – egy sérülés miatt lényegében bármikor véget érhet a futballkarrierem, és akkor valamilyen irányba lépni kell. Az utóbbi időben persze több a foci az életemben, mint a tanulás, de igyekszem a kettőt összeegyeztetni.
Tamás szerint a profikhoz való bekerüléssel felnőtt, megváltozott a gondolkodásmódja, tudja, hogy ma már teljesítenie kell, mert az elért eredmény most már egzisztenciális kérdés is.
Kisgyerekként a foci szépségéért játszik az ember, aztán ifiként, amikor már jönnek a tétmeccsek, kezdi megérezni, hogy lassan el kell dönteni, hogy marad-e ezen az úton vagy mást választ. 17 évesen pedig már úgy futballozik, hogy ebből szeretne megélni. Egervári Sándornál kerültem fel a nagycsapatba. Addig is tudtam, de akkor tudatosult bennem, hogy ezt kell csinálnom.
Azóta már a válogatott keretbe is meghívták, öt ilyen meccs van a háta mögött. A labdabiztonságára, a passzjátékára, és a pályán való látására büszke középpályás, azt mondja, Győrt és az ETO-t nem hagyná el más magyar klubbért.
Imádom Győrt. Ez a város pont akkora és pont ott van, amekkorának és ahol lennie kell, Budapest már túl nagy lenne. Győr kialakítása, épületei, terei nagyon szépek. A gyerekkoromat idéző Marcalváros mellett a Radó-sziget az egyik legkedvesebb hely számomra, hiszen ott sokat randevúztunk a barátnőmmel. Sajnos a hétvégi meccsek miatt csak ritkán tudok részt venni a város kulturális programjain, de ha tudok, ott vagyok, például a Vasas-meccs után még elcsíptük a Barokk Esküvő végét. A másik nagyon fontos hely pedig az ETO-stadion és környéke. Soha nem vágytam más klubba, 18 éve vagyok itt, és egyszerűen jól érzem itt magam. A csapattagokkal, az edzőkkel jó a viszonyom, és az egész komplexum rendszerét jónak tartom.
Tamás bízik abban, hogy az ETO tudja folytatni a győzelmi sorozatot, és szép eredményt érnek el a bajnokságban, hiszen erre jó esély van most. És hogy mi a jövő?
Gondolkozom az edzőségen, de egy saját vállalkozás beindítása is vonzana, és ott van persze a gépészet is. Egyelőre nehéz megmondani, hogy mi lesz 20 év múlva, de az biztos, hogy futballozni szeretnék még kb. 15 évig. Minimum.
Új idők focija
Koltai Tamás szerint a legtöbbet talán a taktikában és gyorsaságban változott a profi futball az elmúlt ötven évben.
A mai foci sokkal kiszámítottabb, mint az ’50-es–60-as évek játéka: az emberek fejében megvan, hogy merre, hova, milyen sebességgel fussanak. Mintha fel lennének rajzolva egy táblára, úgy mozognak. Régen másképp lehetett, de azért ma is szükség van az egyéniségekre – véli az eddig ötszörös válogatott labdarúgó.
A válogatottság
Szenzációs érzés volt, amikor Erwin Koeman 2008 májusában meghívott a válogatottba, Görögország ellen játszottunk. Bár csak pár percet játszottam, de ez arra ösztönzött, hogy még jobban teljesítsek, még jobban odafigyeljek a munkámra, az életemre, mert van eredménye annak, amit csinálok. Egyébként akkor még 20 NB I-es mérkőzés sem volt a hátam mögött, ezért is számított nagy dolognak ez a megkeresés – mondta Koltai Tamás aki legutóbb augusztusban, az Izland elleni mérkőzésen volt a válogatott keret tagja. A 24 éves középpályás hozzátette, az öltözőben csak biztatást kapott, hogy azt csinálja, amit tud, és akkor nem lesz baj. És nem is volt. A futballista szerint egyébként kétféle sportoló van, az egyiknek kifejezetten szükséges, hogy időnként üvöltsenek vele, mert ez kell ahhoz, hogy összekapja magát, a másikat viszont szép szóval kell segíteni. Fontos, hogy az edző megfelelő empátiával rendelkezzen – jegyezte meg.
Wurmbrandt András