Győr+
2018.10.31. 14:44

Kisgyermekes, nagycsaládos anyák és a munka

A Győri Szülők Házában rendezték a Győri Család és KarrierPONT (CSAK PONT) megnyitóját október 10-én. Az ünnepélyes átadást követően fórumra invitálták a meghívott Győr-Moson-Sopron megyei munkáltatókat és partnereket.

A beszélgetést Regős Judit, a CSAK PONT szakmai vezetője, és Lőcsei-Balássy Emőke, a Szülők Háza alapítvány szakmai kurátora vezette, a téma pedig az atipikus munkavállalási formák volt. A beszélgetésen 13 munkáltató megbízottja is részt vett és megosztották véleményüket, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat ezekről a munkavégzési formákról, a nők munkaerő-piaci reintegrációjáról valamint az állami gondozásban felnövő gyermekek munkaerő-piaci integrációjáról.

Dr. Dégay Anett a Duna Takarékszövetkezet megbízásából kifejtette, hogy 200 munkavállalójuk 80%-a nő, sokan kisgyermeket nevelnek, így igyekeznek a legtöbbféle lehetőséget nyújtani az ő foglalkoztatásukra is, a részmunkaidő, a csúsztatott kezdés, illetve, ha az adott pozíció is engedi home office is igénybe vehető. Lajosfalviné Gulyás Györgyi a Soproni Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársa elmondta, hogy 20 munkavállalóból 19 nő a Központban, home office-szal, rugalmas munkaidővel segítenek nekik. Kiemelte azt is, hogy, akinek kiegyensúlyozott a magán és családi élete is, az a munkahelyén is jobban teljesít, ez különösen fontos a segítő szakmákban.

A munkáltatókkal való együttműködés a Család- és KarrierPONT fontos építőköve, így a projekt teljes időtartama alatt további munkáltatói fórumokra, valamint széleskörű partneri viszonyra és együttműködésre fog sor kerülni a Győr-Moson-Sopron megye térségében foglalkoztató munkáltatókkal.

 

HÁTTÉR:

A EFOP-1.2.9-17 azonosítójú pályázat keretében megvalósuló projekt célja egy olyan térségi munkaerő-piaci állapot kialakítása, amely a helyi megoldásokra és együttműködésekre alapozva megkönnyíti az atipikus munkavállalást és a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű nők munkaerőpiacra való gyorsabb visszatérését, javítja a nők munkaerő-piaci helyzetét. Ezen belül kiemelten fontos a család és a munka összeegyeztetésének előmozdítása, valamint a harmonikus családi élet feltételeinek támogatása.

 

Győri Család- és KarrierPONT

Fotó: Pixabay