Győr+
2016.05.27. 18:48

Kisállatokat mentett a Moson Mentőcsapat – látványos fotókkal

Árvízhelyzetben kellett jól teljesítenie a Moson Mentőcsapatnak a péntek délután tartott gyakorlaton. Azt állatkertből például állatokat kellett megmenteniük, az árvízi kaput pedig búvárok vizsgálták.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megye minősített mentőcsapatának, MOSON Mentőcsapatnak május 27-ére szervezte meg az éves gyakorlatot. A megye veszélyeztetéséből adódó komplex árvízzel és vízi-mentéssel kapcsolatos feladataikat tudták most gyakorolni, illetve megmutatni, hogy egy valós vészhelyzetben is megállják a helyüket.

A speciális mentők a kisállatokkal, útban a csónakhoz

A gyakorlat egy árvízi helyzetet feltételezett. A sok eső hatására a Dunán és mellékfolyóin harmadfokot meghaladó árhullámok alakultak ki. Az iparcsatorna árvízi kapuja meghibásodott, így funkcióját nem volt képes ellátni. A Duna által visszaduzzasztott Mosoni-Duna vize a meghibásodott és fennakadt árvízi kapun keresztül az iparcsatorna mellett lévő állatkertet és az AUDI Arénát is veszélyeztette. Ennek hatására az állatkert területén árvízi jelenségek keletkeztek, amelyek több kisállatot veszélyeztettek.

A ládákba menekített kecskéket különleges quad is segítette, hogy a partra érjenek

A Moson Mentőcsapat feladatai között drónos felderítés, kisállat mentési feladatok, víz alatti felderítés, bordás megtámasztás, buzgárelfogás is szerepelt. Ráadásul a gyakorlat szerint több ember meg is sérült, így őket is elsősegélybe kellett részesíteni, majd rábízni a megyei Vöröskereszt mentőautójára. Ők egyébként idén először vettek részt a gyakorlatban.

Az árvízkaput búvárok vizsgálták meg

A gyakorlat sikeresnek bizonyult a Moson Mentőcsapat egy valós vészhelyzetben is képes lenne a gyors és szakszerű mentési feladatokra. Jó tudni, hogy rájuk is számíthatunk!

Szöveg és fotó: Havassy Anna Katalin