Kilenc év alatt 2250 milliárd forint családi adókedvezmény

Győr+
2019.02.06. 08:44

Kilenc év alatt nagyjából 2250 milliárd forint maradhat adó- és járulékkedvezményként a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

A pénzügyminiszter helyettese a lap szerdai számában elmondta, hogy a pénzügyi kormányzat számításai szerint a korábbi évekhez hasonlóan az idén is több mint egymillió szülő érvényesít adó- és járulékkedvezményt, miközben a családoknál maradó összeg jóval túllépi az eddigieket. 2019-ben mintegy 355 milliárd forinttal növelheti a szülők anyagi mozgásterét a gyermekek után járó köztehermérséklés.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista kormányzás utolsó évében mindössze 12 milliárd forint maradt adókedvezmény formájában a családoknál. A következő évben, a Fidesz-KDNP-kabinet új adórendszerének szabályai nyomán az összeg 180 milliárdra ugrott, majd a következő két évben is ehhez hasonló summán osztozhattak az érintett adófizetők.

Kiemelte, hogy 2014-ben hatályba lépett az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Abban az évben így már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam gyermekek után járó kedvezményre. Azóta a tétel évről évre emelkedett, a kedvezmények együttes összege 2017-ben megközelítette a 290 milliárdot, 2018-ban túlléphette a 310 milliárdot, az idén pedig 355 milliárd forintig nőhet – ismertette az államtitkár.

Megjegyezte: a számok emelkedésében érdemi szerepe van annak, hogy a kétgyermekes szülők családi kedvezménye négy év alatt megduplázódott, havi húszezer forintról negyvenezer forint lett.

Tállai András szerint a családokat segítő adórendszer bevezetése és folyamatos fejlesztése is egyértelműen megmutatja, hogy a mostani kabinet miként vélekedik az Európa jövője szempontjából alapvetőnek nevezhető kérdésről, a migrációról. A magyar kormány álláspontja világos: a hazai családok az elsők – szögezte le.

A migráció sem a munkaerőpiaci, sem a demográfiai problémákra nem kínál megoldást, ez már bebizonyosodott külföldön – fűzte hozzá Tállai András.

Fotó: Startlap Wiki

MTI