Győr+
2013.04.24. 11:02

Kígyózik a sor a kézilabda jegyekért

Ma reggel 9 órától vásárolhatóak meg jegyek a női kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésére. Van, aki már 3 órája áll sorba a belépőkért.

Demokratikus megoldás született azzal, hogy mindenki csak a helyszínen juthat a jegyhez, és csak két darabot vásárolhat – jutnak dűlőre a sorban állók. – Így senki sem üzletelhet a jegyekkel, nincsenek „bérsorbanállók” – bizonygatják, egyikük azért a biztonság kedvéért hozzáteszi:

– Legalábbis reméljük.

 

 

Ma reggel 9 órakor nyitott meg a pénztár a Mihály Sportcsarnokban található ETO Shopban a nagyközönség előtt. Ekkortól bárki vehet belépőt a 2012/2013-as női Bajnokok Ligája döntő veszprémi mérkőzésére.

 

A reggel óta tartó kígyózó sorban van, aki már három órája várakozik, de ugyanennyit számol rá, mire kézbe veheti a jegyeket. Egy nő babakocsival érkezett, talán az előrejutás reményében, két idősebb férfi pedig felkészült: kempingszéket tartanak maguknál. A napsütötte sor végére pedig még hideg ásványvizet szorongató férfi áll be.

 

 

Minden szurkoló legfeljebb kettő jegyet vehet a találkozóra. A 12 ezer forintos belépők már elfogytak, így csak 10 ezer forintos belépőket árulnak.

 

 

Mint arról tegnap beszámoltunk róla: megváltozott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntő visszavágójának időpontja, a Győri Audi ETO KC az eredeti döntéstől eltérően május 11-én, szombaton 15.15 órakor fogadja a Larvikot.

 

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hétfőn úgy döntött, hogy Larvikban május 5-én, Veszprémben pedig május 12-én csap össze a norvég Larvik és a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében. Az előzetes egyeztetésektől eltérő döntést azonban az Audi ETO a győri sportélet szempontjából elfogadhatatlannak tartotta. A Győri ETO FC-re ugyanis aznap fontos bajnoki mérkőzés vá a Fradi ellen, a kialakult helyzet sok szurkoló számára ellehetetlenítette volna, hogy mindkét mérkőzést élőben követhesse.

 

A Győri Audi ETO KC elnöke, Kelecsényi Ernő kedden személyes tárgyalásokra utazott Bécsbe, hogy a nemzetközi szövetségnél kieszközölje az időpontváltozást. A tárgyalások sikerrel zárultak, így a BL-döntő visszavágója május 11-én, szombaton 15.15 órakor kezdődik.

 

 

A két csapat a középdöntőben már találkozott egymással, akkor mindkétszer hatgólos ETO-siker született. Február 16-án Larvikban 24-18-ra, március 2-án pedig 30-24-re nyertek Görbiczék.

 

A magyar együttesnek ez lesz fennállása nyolcadik döntője európai kupában, ám az eddigi hét fináléja (BL: 2009, 2012, EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) közül egyet sem tudott megnyerni.

 

 

A Larvik 2011-ben győzött a BL-ben – a mostani győri tréner, Ambros Martín vezette spanyol Itxako ellen nyert a fináléban -, előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben pedig finalista volt, míg 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF Kupa-döntőt.

 

Kovács Veronika, gyorplusz.hu

Fotó: gyorplusz.hu