Kibővítették az athéni Akropolisz Múzeumot

Győr+
2019.06.24. 16:34

Kibővítették az athéni Akropolisz Múzeumot megnyitója 10. évfordulójára, kitárták a látogatók előtt a múzeum modern épülete alatti régészeti feltárást, ahol először lehet keresztül sétálni egy ókori athéni negyeden.

A mintegy négyezer négyzetméternyi terület az Akropolisz hegy lábánál egykoron virágzó negyed maradványait tárja a közönség elé: ókori fürdőket, házakat, kutakat, műhelyeket, vízvezetékeket, latrinákat. A betonoszlopokon álló múzeum alatt folyó régészeti feltárás fölé fém rámpákat építettek, ezeken végigsétálva ismerhetik meg a klasszikus, a római kori és a bizánci kori Athén életét a látogatók. Az egyik legérdekesebb maradvány egy gazdag athéni polgár hatodik században épített háza mozaik padlóval, gondosan kiépített vízvezetékkel és csatornarendszerrel.

Thuküdidész görög történetíró szerint Athénnak ebbe a térségébe ötezer éve települtek be az emberek – mondta Dimitrisz Pantermaliesz, a múzeum igazgatója.

A maradványokat a múzeum 1997 és 2004 közötti építése idején tárták fel, eddig csak részben voltak láthatók a múzeum üvegpadozatán keresztül. Teljes feltárásukat hátráltatta a görög gazdasági válság. A feltárásokon talált tárgyakat később a múzeumban fogják kiállítani.

2009-es megnyitása óta a Bernard Tschumi francia-svájci építész tervezte 14 ezer négyzetméter területű Akropolisz Múzeumot, a görög főváros egyik fő turisztikai látványosságát mintegy 14,5 millió látogató kereste fel.

forrás: MTI

fotó: pixabay