Hirdetés
Győr+
2013.07.14. 14:39

Kezdődik a nagy európai kaland

A Győri ETO FC harminc év után ismét az első számú európai kupasorozatban lép pályára szerdán 20.30 órakor. A zöld-fehérek a Debrecen elleni Szuperkupa mérkőzéssel készülnek a Bajnokok Ligája selejtezőjére.

Hirdetés

Lezárult a magyar bajnok Győri ETO FC felkészülése, az utolsó edzőmérkőzést szerdán a román bajnokság ezüst érmese ellen játszották a zöld-fehérek. Pintér Attila együttese egy rendhagyó, százhúsz percig tartó összecsapáson 2–1-re legyőzte a C.S. Pandurii együttesét. Szombaton már tétmérkőzés vár a győriekre, akik 20.30 órakor a fővárosi Puskás Ferenc Stadionban lépnek pályára a DVSC elleni Szuperkupa-mérkőzésen. Pintér Attila vezetőedző elmondta, csapata mindent elkövet, hogy az ETO megszerezze története első Szuperkupáját.

 

Hirdetés

 

Ezt követően a legrangosabb európai kupasorozatban fut ki a zöld gyepre a bajnokcsapat, a Győri ETO FC szerdán 20.30 órakor a Maccabi Tel-Aviv együttesét fogadja a Bajnokok Ligája második selejtezőfordulójában. A mérkőzésen az osztrák Markus Hameter fújja a sípot, a 33 éves bankár 2009 óta vezet hazája élvonalában, 2012-ben lett FIFA-kerettag. Ez lesz a második nemzetközi kupameccse, az előző szezonban egy Pjunik Jereván–FK Zeta meccsen működött közre. A találkozót a július 23-ai visszavágóhoz hasonlóan az M1 élőben közvetíti.

 

 

Az ETO negyedszer indulhat az első számú európai kupában, az 1992-ig Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK), azóta Bajnokok Ligájának nevezett sorozatban. Az 1964/65-ös szezonban a csapat egészen az elődöntőig menetelt, sem előtte, sem utána magyar klub ilyen jó eredményt nem ért el. Az 1982/83-as idényben az első forduló rögtön a végállomást is jelentette a zöld-fehéreknek, míg egy évvel később a második fordulóig jutott az együttes. Az újabb szereplésre harminc évet kellett várnunk, remélhetőleg ezúttal sokáig folytatódik az európai kalandozás. A klub minél több szurkolót vár a lelátóra a történelmi mérkőzés alkalmából, azonban felhívjuk a figyelmet a sportszerű buzdításra. A nem odaillő megnyilvánulásokat keményen szankcionálja az egyesület, de remélhetőleg erre nem lesz szükség.

 

 

A csapat két új játékossal egészült ki a Bajnokok Ligája első selejtezőköréig, Leandro Martinez és Rafe Wolfe érkezéséről már korábban beszámoltunk. Rajtuk kívül egy kameruni válogatott védekező középpályással is megegyezett a klub a folytatásról, de az osztrák Admira Wackertől érkező Patrick Mevoungou a Maccabi ellen még nem léphet pályára. Játszhat viszont Marek Strestik, akinek október 15-éig szóló eltiltása a nemzetközi mérkőzésekre nem érvényes. Pintér Attila ezúttal nem ülhet a kispadon, a vezetőedző 2010-ben összeszedett eltiltását kénytelen letölteni. További hír a csapattal kapcsolatban, hogy biztosan nem lesz az ETO játékosa sem Kevin Vinetot, sem Lázok János, Zámbó Bence pedig tavalyi kölcsönadása után végleg Kaposvárra igazolt. Windecker József és Kiss Máté továbbra is Győrött készül a következő szezonra.

 

 

„Amit terveztünk, elvégeztük a nyáron, a csapat becsülettel tette a dolgát még harmincöt fokos hőségben is. Szerettünk volna javítani a csapatjátékon, ez részben sikerült is, de mindig van mit tanulni” – értékelte Pintér Attila az előszezont. „Az új igazolások erősítést jelentenek, Wolfe évek óta Magyarországon játszik, így tudjuk, mire képes. Martinez jól mutatkozott be a Honvédban, nekünk is nagy erősségünk lehet. Mevoungouról jó véleményeket hallottunk, dinamikus játéka sokat segíthet a középpályán. Szerettünk volna még egy csatárt is igazolni, erről most sem tettünk le, de minőséget keresünk, nem olyan futballistát, akivel csak többen lennénk. Úgy gondolom, megfelelően felkészültünk a Maccabiból, bizakodó vagyok, még ha nehéz feladat előtt is állunk. Ugyan nem ülhetek a kispadon, de bízom benne, a játékosok átérzik, mit jelent a klubnak ez a mérkőzés.”

 

Lakner Gábor

Fotó: Marcali Gábor

likeold
a fb oldalunkat