Képeslapok szerelmese a győri vízügyi szakember

Győr+
2019.07.14. 18:17

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi Hatósági Osztályán dolgozik Király Zsófia, aki szabadidejében különböző képeslapokat gyűjt.

Zsófi Miskolcon végzett hidrogeológus mérnökként, az ott tanultakat az igazgatóság vízügyi hatósági területén hasznosítja, ahol a felszín alatti vizekkel, illetve kutak engedélyezésével foglalkozik.

Egy ismerősétől hallott a Postcrossing portálról, amelynek segítségével a világ minden tájáról kaphat, illetve küldhet képeslapokat. Zsófi nagyon szeret utazni, és mivel érdeklik más népek, országok kultúrája, látnivalói, felkeltette érdeklődését a távoli vidékekről szóló, onnét kapott képeslapok lehetősége.

Immár öt éve a közösség tagja és közel ötszáz darab, különböző országokból, más földrészekről érkezett képeslappal büszkélkedhet. Azt mesélte, hogy bárki regisztrálhat az oldalon, onnantól kezdve bekerül egy adatbázisba, és a rendszer „összesorsolja”, véletlenül összekapcsolja a csoport egy másik tagjával, a világ bármely részéről. A kisorsolt személynek kell képeslapot küldeni, amiért cserébe valahonnan máshonnan, egy másik embertől kap majd képeslapot.

Az oldal lehetőséget biztosít közvetlen kapcsolatfelvételre is, így a tagok egymással címet cserélve kérhetnek és küldhetnek képeslapot egymásnak, amire aztán saját magukról, vagy épp a nevezetességekről is írhatnak. Így van például Zsófinak Új Zélandról, vagy a Dominikai Köztársaságból is képeslapja, de most épp Kolumbiából, Ecuadorból és Costa Ricáról vár lapokat.

Természetesen ő is küld az ottani tagoknak különböző képeslapokat Magyarországról, januárban például Bermudába postázott Magyarország nevezetességeiről.

Mivel különböző az érdeklődési körük, többféle tematika köré csoportosulnak a tagok, vannak akik a kimondott „turista” képeslapokat kedvelik, de vannak állatos, virágos, vagy épp hirdetéssel foglalkozó képeslapot gyűjtők is. Zsófi most a „Greetings from” (Üdvözlet…) lapokat gyűjti, amelyek által az adott országról jó néhány információt is kap, valamely nevezetességet ábrázoló képpel együtt. Amerre utazik mindig vesz néhány hagyományos képeslapot, hogy bővítse gyűjteményét, és küld ismerőseinek is lapokat, de előfordult persze olyan is, hogy egy távoli helyről érkezett képek látottak keltették fel érdeklődését, és elhatározta, hogy legközelebbi úti célja az lesz. Így jutott el pár éve Izlandra is, ahol lenyűgözte a tűz és jég szigetének változatos világa, a fjordok, gleccserek, vulkánok és mohamezők természeti csodái.

A képeslapok gyűjtése mellett egyébként Zsófi nemcsak ismerősökre, hanem barátokra is talált, hiszen egy kisebb közösség a gyűjtők közül rendszeresen találkozik. Negyedévente hol a fővárosban, hol vidéken jönnek össze, és a beszélgetés mellett mindenki büszkén mutatja be gyűjteménye legújabb, vagy legkülönlegesebb darabját. A találkozókra az eseményről szóló képeslapokat is gyártanak, amit aztán örömmel írnak alá a gyűjtőcsoport tagjai, és így a világ minden tájára eljuthat a magyar találkozók híre.

Szöveg: Ruskáné Takács Anita tű. szds. szóvivő
Fotó: Ruskáné Takács Anita és Király Zsófi