Győr+
2011.08.22. 09:27

Kávéházi hangulatot teremt a Bornapokon a Budapest Bár

Temperamentumos cigányzene, némi magyaros dallamvilág és füstös kávéházi hangulat jellemzi a Budapest Bárt, a Győri Bornapok utolsó fellépőit, akik augusztus 28-án 21 órakor állnak színpadra. Az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar zenei vállalkozásának nemrég jelent meg az új lemeze, melyen többek között Ferenczi György, Lovasi András és Kiss Tibor is énekel. A formació alapítójával, Farkas Róberttel beszélgettünk.

Lemezbemutató koncert lesz a győri?

Nem, mert a nyári fesztiválokra vegyes műsort állítunk össze, túlnyomórészt az új lemez anyagából ugyan, de lesz néhány régi kedvenc is. A műsor mindig attól is függ, hogy melyik énekesekkel megyünk – Győrben a zenekar mellett Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Kollár Klemencz László, Frenk és Keleti András szerepelnek majd.

A győri színpadon is megelevenedik a kávéházi hangulat, az ének mellett lesz egy kis színhaz is?

A második lemezünkhöz koncertszínházi előadás készült, díszletekkel, jelmezekkel, de ennek a produkciónak elég körülményes és drága az utaztatása, nyári fesztiválokra nem tudjuk vinni. A fesztiválfellépéseinken a színpadon berendezünk egy mini kávéházat, kocsmát, ahol az énekesek borozgatnak, és figyelik egymást és a zenekart a színpadon.

Legutóbbi albumuk stílusa és „kora” is eltér az előzőektől. Miért?

Számos izgalmas, nagyszerű dalt írtak már, amiket szerettünk volna eljátszani. Úgy éreztük, ha megint a ’30-40-es évekhez nyúlnánk, már korlátozna minket. Aktív a társaság, mindenki keresi az újat, inkább kockáztattunk, és új vizekre eveztünk. Olyan dalokat vettünk elő, amelyek egy cigányzenekari átiratban érdekesen szólalnak meg.

Több külföldi dal is szerepel a lemezen. Nyitnanak esetleg a külföldi közonség felé is?

A külföldi dalok ugyanúgy hozzátartoznak mindegyünk kultúrájához, mint a magyarok, úgyhogy amikor a dalokat gyűjtöttük, felmerült egy csomó külföldi is. Persze szívesen nyitunk a külföldi közönség felé, de egy kicsit más repertoárral. Erre most készülünk, ám egyelőre még nem árulunk el többet.

Termékenyek voltak az utóbbi időkben. Tervezik már a következő lemezt?

Jövőre nem adunk ki lemezt, hiszen három és fél év alatt kiadtunk négyet. Még az idén ősszel megjelenik a második lemezünk színházi változatának elő felvétele DVD-n több extrával. Jövőre pedig a Hoppá! előadást készülünk kiadni szintén DVD-n. 2012-ben lesz ötéves a Budapest Bár, ebből az alkalomból készülünk néhány érdekességre, de ezekről még korai lenne beszélni.

Örömzenelesből zenekarrá kovácsolódtak, merre tartanak?

Szeretnénk megtartani ezt a csapatot, amely nem csak zenekarrá, de egy kitűnő laza közösséggé is vált, amibe mindenki annyit tehet bele, amennyire idejéből, energiájából futja. Azt, hogy zenei szempontból merre megyünk tovább, még nem tudjuk, ennek kitalálására lesz alkalmas a jövő évi CD-szünet. Ahogy mondtam, készülünk egy külföldi közönségnek szóló műsorral, és szervezzük az ötéves évfordulós meglepetéseket.

Terveznek még új embereket bevenni a csapatba?

Ez a csapat most úgy teljes, ahogy van, hacsak valamilyen okból nem hagy el minket valaki, akkor nem tervezünk változtatni. Viszont lehet, hogy a Budapest Bárnak lesznek más projektjei, ahova másokat is bevonunk.

Azt tudjuk, hogy szeretik a szilvapálinkát. És a bort? Melyik a kedvenc bora? Részt vesznek a Győri Bornapok valamely programján, programjain?

Én magam nem vagyok nagy borivó – sajnos vagy szerencsére az alkohollal elég rideg a viszonyom: nem szeretem, és nagyon ritkán iszom, de például a jó pálinkát nem vetem meg. Ugyanezt elmondhatom zenész kollégáimról is – csaknem absztinens a zenekar. Az énekesek között viszont vannak, akik nagyra becsülik a jó bort, főleg a vöröset, úgyhogy biztos megkóstolnak néhányat a Győrben is. Nem tudom, hogy mikor érkezünk a városba, mert szabadságról jövünk, de igyekszünk körülnézni, szeretjük felfedezni a finomságokat.

Zoljánszky Alexandra