Győr+
2012.11.13. 11:54

Karrier Nap mindenkinek az Apáczai karon

Szerdán, november 14-én harmadik alkalommal rendezik meg a hagyományos Karrier Napot a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai karán.

– Úton a siker felé, talán ez az üzenet is kifejezi a szándékot, ami alapján a tematikát összeállítottuk. Célunk elsősorban, hogy a fiatalok figyelmébe ajánljuk a karrierépítés lehetséges eszközeit, módjait. – mondja Csurák Erzsébet a kar Karrier Irodájának vezetője.

 

Hozzáteszi: Nagy örömünkre Kammerer Zoltán is vendége lesz a rendezvénynek, az ő duális karrierje – hiszen mind a profi sportban, mind a civil életben egyaránt sikeres – feltétlenül példaértékű.

 

Mindezek mellett neves győri cégek képviselői tartanak tanulással, munkával kapcsolatos előadásokat.

 

– Úgy gondoljuk, ma a karriertervezését nem lehet elég korán kezdeni. Programunkon mindenki hasznos ismeretet és tapasztalatokat szerezhet arról, hogy hogyan is működik a munkaerőpiac és milyen esélyek várnak a munkavállalóra. – véli Csurák Erzsébet.

 

A nap moderátora Borkai Petra, első éves andragógia szakos hallgató, a Kar Arca lesz. A programhoz kapcsolódva kerül sor az Apáczai könyvmustrára, ahol a kari kiadványokat ismerhetik meg az érdeklődők dr. Horváth Sándor Domonkos, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatójának vezetésével.

 

A Karrier Nap programjai mindenki számára nyitottak és díjtalanul látogathatók.

 

http://www.ak.nyme.hu/karrier/