Győr+
2013.07.19. 10:09

Kajak-kenu válogató – Kikapott a Kovács, Janics duó, szétlövés lesz párosban

Az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó nagy csatában kikapott pénteken délelőtt a Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina kettőstől a kajakpárosok 500 méteres küzdelmében a Szegeden zajló második válogatóversenyen, így e két egység között úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a duisburgi világbajnokságon való részvétel jogáért.

 

A mindössze három duót felvonultató döntő – Kárász Anna és Vad Ninetta hajója lett a harmadik – óriási csatát hozott: a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságról lemaradt, négyesben egyformán olimpiai bajnok Szabó és Zur-Fazekas mindössze 25 századmásodperccel előzte meg a Kovács, Douchev-Janics kettőst.

 

Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt mondta: még egyeztetnie kell a szétlövés időpontjáról, de szerinte erre vasárnap kerülhet sor.

 

A szakember a nőknél a májusi és a mostani válogató egyes és páros teljesítményei alapján állítja majd össze a vb-n induló négyest, az Eb-n a Kárász, Kozák Danuta, Kovács és Douchev-Janics alkotta egység nyert. Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban.

 

Pénteken további nyolc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatóversenyen.

 

Eredmény:

női K-2, 500 m:

1. Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 1:39.701 perc

2. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 1:39.953

3. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI, EDF Démász-Szeged) 1:41.747

 

A válogató további programja:

 

később:

döntők 15.00

 

szombat:

elő- és középfutamok 9.00, döntők 14.00

 

(MTI)