Győr+
2017.12.22. 13:12

Jövőre még több támogatást kapnak a családok

Közölte az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Szombathelyen. Schanda Tamás elmondta: a kormány célja a családbarát értékrend erősítése, ezt mutatják azok a fejlesztések is, amelyek 2020-ig valósulnak meg Vas megyében 16 milliárd forint összegben.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja, hogy a családok hatékony segítséget kapjanak krízishelyzetekben, ösztönözze a fiatalok gyermekvállalását és rendelkezzen stabil családi háttérrel minden polgár.

Ennek szellemében fontos eleme a fejlesztéseknek a nők munkaerőpiaci részvételének erősítése részmunkaidő, illetve távmunka formájában, és az olyan innovatív szolgáltatások, mint a nőközpontok létrehozása, amelyek személyre szabottan segítik elhelyezkedésüket.

Schanda Tamás elmondta: a sárvári kórházban biztonságos gyógyszeradagolókat és modern laboreszközöket szereznek be, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház pedig három diagnosztikai ultrahangkészülékkel bővíti infrastruktúráját.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok tanodaprogram keretében kapnak hatékony segítséget a tanuláshoz.

A kormány határozott célja a tudásalapú társadalom megszilárdítása, ehhez nélkülözhetetlen a korszerű infrastrukturális háttér az oktatásban. Vas megyében 14 köznevelési intézmény újul meg pályázati forrásból – tette hozzá.

Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a 16 milliárdos megyei támogatásból 9,6 milliárd Szombathelyen megvalósuló fejlesztés, amelyből jelentős összeget képviselnek a szakmai képzések, oktatások.

Az alelnök hangsúlyozta: számos civil és egyházi szervezet pályázata nyert támogatást, elsősorban a társadalmi esélyegyenlőség, a felzárkóztatás, a szenvedélybetegség elleni küzdelem, a közösségfejlesztő és -szervező tevékenység, valamint a munkaerőpiacra való bejutás területén.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: “egy közösség erejét az határozza meg, hogyan bánik a rászorulókkal.”

 

MTI
fotó: pixabay.com