Győr+
2012.02.07. 14:57

Jótékonysági gála zenével és borárveréssel Győrött

Borhoz kötődő melódiákkal és borárveréssel, köztük egy 100 éves, 6 puttonyos tokaji aszú elárverezésével összekötött jótékonysági gálaestet rendez hét civil szervezet a Győri Filharmonikus Zenekarral közösen március 1-jén.

Az idei, sorrendben a harmadik gála bevételével a Győri Szülészetért Alapítványt, a Bóbita Gyermekotthont, a református gyülekezet ifjúsági termét és a Grácia Művészeti Intézetet támogatják – mondta Ablonczyné Mihályka Lívia, az Első Győri Lions Club soros elnöke az együttműködő szervezetek képviseletében az eseményt ismertető sajtótájékoztatón kedden.

Az elnök hangsúlyozta a civil szervezetek összefogásnak fontosságát, mondván, az erőket koncentrálva nehezen megoldható gondok orvoslásához is hozzá tudnak járulni. Az adományozás – akár az előző két évben – az idén is a gyermekekhez kapcsolódik. A rászorulók, a szükségben élők mellett a tehetségek képességeinek kibontakoztatását is segítik. Így esett a választás a Grácia stúdióra, amely versenytáncosokat képez.

A rendezvény jelképe a kantharosz, Dionüszosz isten kétfülű ivóedénye, amely ezúttal a muzsikát szimbolizáló lantot öleli körül. A programban ugyanis hat történelmi borvidék neves borászai különleges minőségű, kereskedelmi forgalomban nem kapható boraikat mutatják be és ajánlják fel árverésre a jótékonysági est vendégeinek. Takács Zoltán és családja felajánlása ritkaság, egy 100 éves, 6 puttonyos tokaji aszú a tolcsvai muzeális pincéből. Az adományozó anyai nagyanyja, Szikszai Anna születésének 100. évfordulója alkalmából, az ő emlékének adózva ajánlotta fel a különlegességet – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A borászokhoz csatlakozott a Pannonhalmi Pálinkárium páratlan erdei gyümölcs pálinkaválogatásával, amely 150 kilogramm kökény, csipkebogyó és vackorkörte ízét és zamatát őrzi. A győri filharmonikusok az alkalomhoz illő zenékkel, köztük Liszt- és Strauss-muzsikával járulnak hozzá az est hangulatához. Az együttest Berkes Kálmán vezényli.

A szervezők bíznak abban, hogy az ez évi program a tavalyi gálához hasonlóan sikeres lesz. Az elmúlt évben 4,7 millió forint volt a rendezvény tiszta bevétele.

(MTI)