Jönnek a fizetős magánbölcsődék

Győr+
2011.09.13. 10:21

Azokkal a tehetősebb szülőkkel, akik az állami és önkormányzati intézmények nyújtotta feltételeknél jobb és igényesebb körülmények közé vinnék csemetéiket, megfizettetné a gyerekek bölcsődei elhelyezését a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

Nyitrai Imre helyettes államtitkár szerint a jobb módúaknak a piaci szereplők létesíthetnének bölcsődéket, a szociálisan rászorulók pedig a jövőben is ingyen vihetnék gyermekeiket az önkormányzati intézményekbe. A fizetős bölcsik működtetési feltételeit taglaló szociális kerettörvény ősszel a parlament elé kerülhet.

A Győr Plusz utánajárt, városunkban 10-12 ezer forintra tehető a szülők által fizetett havi térítési díj összege egy bölcsődés gyermek után. A győri Örkény utcai bölcsődében már most telt ház van, pedig a gyerekek még csak a beszoktatás napjait töltik. Szeptember közepétől a 60 férőhelyre 85-90 apróság is juthat, a bölcsőde vezetője mégis úgy véli, a kicsiknek itt van a legjobb helye.

„A magánbölcsődéknek szakmailag nem vagyok a híve, mert kollégáimmal itt mi tudjuk ellenőrizni a gyermekek ellátását. Szakmailag is a legjobban felkészültek a gondozónők, ugyanez a helyzet az iskolázottságuk szempontjából is, és mindenhogyan. A magánbölcsődéket nem tartom a legjobb dolognak” – fogalmazott kritikusan Lendvai Imréné, az Örkény utcai bölcsőde vezetője.

384 forint plusz áfa per nap, ez olyan 420 forint körüli összeget jelent. Egy győri családnak jelenleg ennyibe kerül a gyermek bölcsődéztetése egy napra. A teljes ellátás költsége gyermekenként egy évben meghaladja az 1 millió 300 ezer forintot. Azt egyelőre nem tudni, hogy a piaci alapon létrejövő intézmény gyermekei után fizetne-e az állam normatívát. Ha nem, a szülőnek mélyen a zsebébe kellene nyúlnia: akár havi 120-130 ezer forintba is belekerülhetne az elitbölcsibe járás.

„Annyira nem ismerjük a szülőknek az ilyen irányú pénzügyi lehetőségeit, mert valljuk be, a fizetős bölcsődébe járatás elsősorban a szülő egzisztenciális körülményein, mintsem a szándékán múlik. Én saját magam ilyen igénnyel eddig még nem találkoztam, azt gondolom, hogy a bölcsődéinkben a szakmai munka jelenleg olyan színvonalú, hogy kielégíti a szülők igényeit. Ettől függetlenül elképzelhetőnek tartom, hogy lenne egy olyan réteg, aki képes volna és akarna egy ilyen lehetőséget megfizetni. Egyelőre Győrben a magánbölcsődék nem tudtak gyökeret ereszteni” – tudtuk meg Szabóné Vörös Ágnestől, a győri polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetőjétől.

Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a Győr Plusznak elmondta: a fizetős bölcsiket létrehozó vállalkozások egy csapásra megoldanák a mostani férőhelyhiányt, és az igények találkoznának a fizetőképes kereslettel.

„Ősszel tárgyalja a parlament az új szolgáltatási kerettörvényt, amibe már beleillesztjük azt is, hogy ha valaki egy fizetőképes réteg számára szeretne ilyen szolgáltatást nyújtani, akkor ezt megtehesse. Ne kelljen a háttérben féllegális módszereket alkalmazni. Én azt gondolom, ahogy a szociális szolgáltatások rászorultsági alapon kell, hogy megvalósuljanak, ugyanúgy ilyen az, hogy ahol nincsen rászorultság, de szükség van a segítségre, ott viszont ezt meg kell fizetni” – mondta a helyettes államtitkár.

Bakács László