Győr+
2016.09.22. 11:34

Jó példákat mutattak egymásnak

Szolnokon tartotta soron következő ülését a Megyei Jogú Városok Szövetségének Ifjúsági, Oktatási és Sport Albizottsága, melynek elnöke Radnóti Ákos, Győr város alpolgármestere.

A résztvevőket a házigazda Szolnok megyei jogú város polgármestere, a Szövetség ügyvezető alelnöke Szalay Ferenc köszöntötte. Nyitó előadásában Szalay Ferenc Szolnok fejlődését mutatta be, kezdve az alföldi megyeszékhely gazdasági struktúrájának rendszerváltást követő jelentős átalakulásától, egészen a közeljövő jelentős fejlesztéséig. A prezentációban természetesen kitért a város oktatási rendszerének bemutatására. Elhangzott, hogy az iskolák fenntartójának az államot jelölték ki, de ettől a város továbbra is magáénak érzi az oktatás területét, s lehetőségei szerint minden eszközzel segíti az intézmények működését.

A jövő jelene: Elképzelések egy új szemléletű oktatásról címmel tartotta meg előadását, Prof. Dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke. A professzor asszony a meeting alatt ismertette a gyermekre méretezett versenyképes oktatás alapjait az óvodától az egyetemig, majd Ábelné Egyed Eleonóra, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Oktatási, Kulturális és Sport Osztályának vezetője a város ifjúsági koncepciójában 2014-2020 közötti időszakra megfogalmazott célok, feladatok megvalósítását mutatta be a jó gyakorlatokon keresztül „Mit tesz Szolnok a fiatalokért?” címmel. Az ülést Rózsa Józsefnek, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának prezentációjának zárta, aki a szolnoki sporttámogatási rendszereket mutatta be a diáksporttól az élsportig.

Radnóti Ákos elmondta, hogy az albizottság tavaly kezdte meg a működését a Győrben megtartott alakuló ülésen és azóta is rendszeres a konzultáció a városok között a bizottsági témakörökben. Hasznosnak ítélte meg a szolnoki ülést is, hiszen az városvezetők jó példákat láthattak Szolnok sport-és ifjúsági tevékenységéről, az akadémiai elődásban pedig minden önkormányzat számára hasznos ismereteket szerezhettek, melyek bevezetése minél előbb célszerű lenne.