Győr+
2017.02.03. 16:27

Játszva elkészíthető fogások

Gyors, ám annál színesebb menüsort állított össze Nagy Eszter, Creative Chef, aki a Győr+ Televízión futó műsorában ezúttal Kokas Évával, a Generációk Háza igazgatójával főzött. S nem csak gyors, hanem egyszerű is az ételek elkészítése, mondhatni, gyerekjáték, mégis kiváló akár hétvégi ebédnek, akár vendégvárónak.

Kevés győri van, aki ne ismerné a Generációk Házának igazgatóját, Kokas Évát, arról azonban nem hallhattunk eddig, mennyire érzi magát otthonosan a konyhában. Csak egy-egy könnyebb ételt készít el otthon, szinte az egész napját munkával tölti. Bár ez nem a legjobb szó, Kokas Éva ugyanis imád a tavalyig Gyermekek Házaként működő intézményben tevékenykedni. A műsorból kiderül, ügyel arra, hogy egészségesen étkezzen, barátaival s kollégáival folyamatosan kutatják a belvárosi vendéglátóhelyek adta lehetőségeket. Ha pedig otthon készíti el a vacsorát, szívesen dob össze néhány perc alatt egy könnyed salátát, amit balzsamecettel és olívaolajjal bolondít meg, és az egyik kedvenc, a zellerkrémleves is gyakran kerül a családi asztalra. Szereti a főzős műsorokat, próbál ellesni néhány ötletet, amikkel színesítheti és egészségesebbé teheti az otthoni étkezést.

Kokas Éva kitért arra is, a Generációk Házával rengeteg tábort szerveznek, ahol a gyermekek étkeztetését általában éttermekben oldják meg. Volt azonban példa arra is, hogy negyven főre főtt egy üstben az édesanyjától elkért receptre a paradicsom- vagy tojásleves. Utóbbi különösen nagy élmény volt a gyerekeknek, mert együtt eregethették bele a tojásokat a forró levesbe.

 

Langyos-gyümölcsös rukkolasaláta kéksajttal

1 db római saláta

10 dkg rukkola

fél fej édes hagyma

 

Az öntethez

4 ek. olívaolaj

1 nagy ek. ribizlilekvár

2 ek. szójaszósz

2 ek. balzsamecet

8 dkg kéksajt

pár szem ribizli a díszítéshez

 

 

A hagymát serpenyőben lepirítjuk, majd ha kész, a tűzről levéve hozzákeverjük a durvára vágott római salátát és a rukkolát, hogy kicsit átmelegedjen.

Az öntet alapanyagait egy kisebb edényben szintén felmelegítjük és alaposan összekeverjük, majd a kitálalt salátára öntjük. A keverékre helyezzük a feldarabolt kéksajtot és ribizlivel díszítjük.

 

 

Magyaros gombapaprikás metélőhagymás kuszkusszal

150 g aprított szalonna

400 g csiperkegomba

250 g erdei gomba vagy bármilyen más fajta (minél többféle, annál izgalmasabb, ízletesebb végeredményt kapunk)

1 nagy fej hagyma

2 ek. pirospaprika

3-4 gerezd fokhagyma, só, bors

1,5 bögre víz

2 bögre kuszkusz

1 csokor metélőhagyma

1,5 dl olívaolaj

 

 

 

A szalonnát lepirítjuk, a durvára vágott gombával és az aprított hagymával együtt addig hevítjük, kevergetjük, míg a gomba a víztartalma nagy részét elveszíti. Ilyenkor sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát, felöntjük 1-1,5 dl vízzel és az egészet összeforraljuk.

A kuszkuszt a már forró, sós vízbe öntjük, majd a tűzről levéve, lefedve állni hagyjuk, míg meg nem puhul.

A metélőhagymát blansírozzuk, majd az olívaolajjal krémesre turmixoljuk és a kuszkuszhoz keverjük.

 

Csokoládés kávékrém

15 dkg fehér csokoládé

15 dkg fekete csokoládé

1,5-2 dl kávé

2,5 dl habtejszín

(plusz tejszínhab a díszítéshez)

 

 

A csokoládékat mély tálba tesszük és a forró kávét ráöntve, mindaddig keverjük, míg a csokoládé el nem olvad és egy homogén krémet nem kapunk. A tejszínt felverjük és apránként a csokis kávékrémhez adagoljuk.

A kész krémet poharakba töltjük és tejszínhabbal díszítjük.