Játékos történetek dalokra írva
Az Így szerettek ők c. irodalmi szerelmeskönyveknek köszönhetően vált sikeressé Nyáry Krisztián, aki műveiben valódi emberi sorsokat tár elénk.
Könnyed hangvételben mesél a szerelem életeket formáló erejéről, valamint a személyes döntések melletti kitartásról. A lapokról hősök néznek vissza ránk. Írók, költők, művészek, sportolók vagy épp meghatározó történelmi személyiségek, akik a saját útjukat bátran vállalva mutattak példát.
Nyáry Krisztián idén Játékok és szerelmek című kötetével érkezett a szépirodalom kedvelőihez pénteken, a XVII. Győri Könyvszalonra. A tőle megszokott módon művészeinkről, költőinkről, íróinkról hozott magával történeteket, csak most épp dalcímekre asszociálva. A játék témakörében jelenítette meg a Monarchia, illetve a két világháború közötti Magyarország izgalmas világát, tizennégy kultúrtörténeti miniesszéjében. A szerzővel Pálfalvi-Pottyondy Nóra beszélgetett.
„A kötet előkészületeiben eltér az eddigiektől, ugyanis egy korábbi sikeres munkakapcsolat hívta életre. Kováts Kriszta azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy Játékok és szerelmek címmel készült zenei anyagukhoz írjak történeteket. Nem az volt a feladatom, hogy prózában meséljem el újra a dalszövegeket. A dalcímekre asszociálva kerestem a történeteket, melyekről már szabadon írhattam. Kriszta tehát kellő írói szabadságot biztosított számomra ebben a „kötöttségben” is. Így bontakoztak ki a könyvben helyet kapó dokumentumnovellák” – emlékszik vissza Nyáry Krisztián a kezdetekre.
Nyáry Krisztián a könyvbemutató után dedikálta Játékok és szerelmek c. kötetét
A könyvbemutató folyamán két miniesszét ismerhettek meg részleteiben az érdeklődők: Ping-pong, illetve Tenisz címmel. Lássuk, hogy az életre hívott asszociációk alapján egy miniesszén belül hogyan jutunk el a ping-pongtól a vízilabdáig, vagy épp a tenisz mögött miképpen bújik meg a súlyemelés.
„Elsőlátásra valóban furcsa, hogy az első magyar olimpiai bajnok vízilabda csapatról szóló történet a Ping-pong címet viseli. Komjádi Béla – fittyet hányva az elvárásokra – zseniális sportemberként származási különbségektől függetlenül válogatta össze vízilabdázóit: a gazdag polgári származású fiatalok és a piacról összeszedett munkásgyerekek egy csapatban játszhattak a vízben. Az edző bízott a „válogatottban”, és minden akadály ellenére elindította őket a siker felé vezető úton. Így Komjádi maradandót alkotott a vízilabdában és vált igazi példaképpé.
De lássuk, mi köze mindennek a ping-ponghoz. „Az 1924-es párizsi olimpiai selejtezőn rögtön a világ legjobbjainak számító angolokkal került egy selejtezőbe akkori csapatunk, akik valósággal kipofozták őket a vízből. Magyarjaink gyönyörű légpasszai, kidolgozott játékstílusa került szembe a víz alatt kemény harcot folytató angolokéval. A szünetben egy angol cserejátékos a medence széléről mosolyogva vetette oda sportolóinknak: „A vízipóló nem ping-pong, fiúk”. Komjádi edzőként így biztatta csapatát: „Hát, ha nem pingpong, akkor nem pingpong, fiúk. Adjatok nekik úgy, mintha a grundon lennétek”. Így fordította a magyar csapat az angolok ellen a saját taktikájukat, és zárta sikerrel a selejtezőt. A valódi olimpiai győzelmek azonban még csak ezután következtek” – foglalja össze a szerző.
A Tenisz című történet pedig a győzelem iránti vágyat mutatja meg, méghozzá egy 24 éves, sportban roppant sokoldalú vajdasági származású fiatalember személyében. Ő Tapavicza Momcsilló, mindezidáig az egyetlen éremszerző magyar olimpikonunk teniszben. A csavar a novellában pedig az, hogy ez a fiatalember az 1896-os athéni világversenyen a magyar csapat színeiben, a súlyemelés első számú esélyeseként lehetett ott, de saját hibájából adódóan kizárta magát a versenyből. Bemelegítésnél – felelőtlenül kérkedve – fél kézzel emelte meg a belépő súlyt, amely súlyos izomszakadáshoz vezetett. Szerencsére a bal karja sérült meg, és mikor tudomására jutott, hogy egy teniszező nem érkezett meg az olimpiára, ő indult el helyette, rögtön harmadik helyezéssel zárva a játékot. Az élete sokfelé sodorta Momcsillót a világban: ötször váltott állampolgárságot. A 60-as években derült csak fény arra, hogy van egy olimpiai pontszerző, akinek nincs országa. Mindjárt több ország jelentkezett – Ausztria, Magyarország és Jugoszlávia is igényt tartott az „elfeledett” olimpiai pontra. Végül nekünk kedvezett a döntés, az éremtáblára pedig magyar pontszerzőként kerülhetett fel Tapavicza Momcsilló neve.
A kötetek kapcsolata és a társművészetek megjelenése
A beszélgetés során képet kaphattunk arról is, hogy Nyáry Krisztián hősei az egyes kötetekben, illetve azokon túl is kommunikálnak egymással. Az egyes mellékszereplők így válnak főszereplőkké vagy éppen fordítva, ugyanakkor a művekben feldolgozott témák is „összekuszálhatják” a lapokról visszanéző hírességeink magán- illetve társadalmi életét.
Nyáry Krisztián megjelent könyveihez egyre inkább társművészetek is kapcsolódnak.
A Játékok és szerelmek c. kötet kapcsán három művészeti ág fonódik össze az irodalommal, és színesíti a prózát: a zene, a színészet és a vele szoros kölcsönhatásban élő táncművészet. A dalcímek inspirálták a novellák megszületését, majd az alkotást a Madách Színházban zenés-táncos produkcióként állították színpadra, melyben néha egy-egy novella az író felolvasásában is hallható.
Nyáry Krisztián egy nagyon fontos üzenettel zárta a könyvbemutatót, amelyet elsősorban a szépirodalmat kedvelő, fiatal generációhoz intézett: „Mint mindenki, én is két-három éves koromban kezdtem az írást, méghozzá fejben. Majd az általános iskolában kezdtem elhinni, hogy híres íróink, költőink művei után nem lehet újat alkotni, hiszen azokat olyan emberek írták, akiknek ez a szakmájuk. Így hát felhagytam az írással, gondolván, ez nem az én feladatom – majd felnőttkoromban ragadtam újra tollat. Én arra buzdítok mindenkit, hogy írjon – hiszen ez a természetes. Nem számít sem a műfaj, sem az, hogy milyen céllal írsz, hiszen ha valaki gyakorlatot szerez az írásban, akkor könnyebben válik értő olvasóvá, és akarva-akaratlanul is keresni fogja a jó történeteket” – hallhattuk az író előremutató szavait.
Horváth-Simon Barbara
Fotó: O. Jakócs Péter