IT-szakemberekben is húzóerő megyénk

Győr+
2019.02.18. 10:09

A cégek számára a digitális átállás sikere azon múlik, hogy meg tudják-e találni a jól képzett IT-szakembereket - derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group által készített tanulmányból. Megyénk az információs technológiában jártas szakemberek terén is az élmezőnyben van.

A Profession.hu adatbázisa szerint az információs technológiában jártas szakemberek az ország területi eloszlását tekintve főként Budapesten és vonzáskörzetében, illetve Győr-Moson-Sopron, Fejér, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében találhatóak.

A tanulmány szerint nehézséget jelent, hogy 90 százalékuk csak online térben keres állást, általában 4 lehetőséget pályázik meg és legtöbbször két héten belül elhelyezkedik, miközben 39 százalékuk két évet sem dolgozik egy munkahelyen.

Az elemzés szerint a technológiai átalakulás eredményességét az is meghatározza, hogy egy cég milyen mértékben tudja a hagyományos munkakörökben dolgozó kollégák digitális készségeit fejleszteni. A folyamatos képzésekre már csak azért is szükség van, mert az utóbbi években lezajlott technológiai fejlődés hatására a nem IT-jellegű állásokban is igénylik a munkaadók, hogy az alkalmazottak kezelni tudják például a mobil felületeket, a social mediát (közösségi média felületek), valamint képesek legyenek a magas fokú adatelemzésre.

A tanulmány szerint a vállalatok emberierőforrás-stratégiáinak a kialakításánál is fontos szerepet kell kapnia a digitalizációnak, részben az IT-szakemberek megfelelő elérése érdekében, részben pedig azért, hogy a munkaerővel összefüggő folyamatokat képes legyen adatok formájában kezelni és értelmezni.

Fotó: Bitport.hu

MTI