Győr+
2018.11.29. 10:43

Ismét megnyílik a faház a jótékonykodók előtt

A nemes hagyomány idén is folytatódik Győrben: tizenkettedik alkalommal nyílik meg az Adventi Jótékonysági Faház a Széchenyi téren. Különböző szervezetek kínálják majd portékáikat, amelyeket adományért bárki megvásárolhat, ezzel szebbé téve a rászorulók karácsonyát.

Természetesen most sem maradhat el a Jóság Süti Vásár: a Gasztro Szalon Civil Társaság három napon át fogadja a magányszemélyek, éttermek, kávéházak, borászatok speciális adományait és az összegyűlt gasztrotermékeket a győri polgárok, vásárlátogatók tetszőleges áron megvásárolhatják. Az ezekből befolyt összeget a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály támogatására alapított Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány kapja.

A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületével is találkozhatnak december 10-én és 11-én, akik a helyszínen rehabilitációt végeznek, gyöngyfűző szakkörre várják az érdeklődőket, sőt, angyalkás medálokat és horgolt ruhába bújt hóembereket is kínálnak.

A Kovács Margit Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola diákjai saját készítésű karácsonyi díszekkel, mécsestartókkal, ékszerekkel kedveskednek, karácsonyi ajándékokat, berendezési tárgyakat találhatnak náluk. Az iskola a várost is megajándékozza: már hagyomány, hogy a diákok berendezik a Széchenyi téren lévő betlehemi faházat, idén sem lesz ez másképp, ám, hogy milyen enteriőrrel készülnek, az maradjon meglepetés.

 

 

A Méhecske Közhasznú Alapítvány önkéntesek által készített tárgyakat kínál, a befolyt összeget pedig a hátrányos helyzetű családok kapják, akiknek tartós élelmiszereket is gyűjtenek – a helyszínen, illetve irodájukban. A gyermekeknek egy cipősdoboznyi szeretetet: könyveket, játékokat várnak.

A Győri Egyházmegyei Karitász is bemutatkozik a vásáron. Rendszeres és sokrétű segélyprogramjaik során nagyban támaszkodnak a Győri Egyházmegye területén működő önkéntes csoportjaikra, emellett győri Apor Vilmos Házukban megváltozott munkaképességűek számára nyújtanak munkalehetőséget. Az idei adventi kínálatunkat – díszgyertyát, karácsonyfadíszt és egyéb apró ajándékokat – ők készítették.

A rendezvényen az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa utcai adománygyűjtő csapatával is találkozhatnak a győri lakosok, akik szívesen bemutatják, milyen a gyermekek élete az SOS Gyermekfalvakban.

Ott lesz a téren a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon is: tanulók által készített rongyszőnyegekkel és lábtörlőkkel, valamint karácsonyi díszekkel várják az érdeklődőket. Az értelmi fogyatékosok fejlesztéséért Közhasznú Alapítványnak gyűjtenek.

A Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma női szabó tanulói a szakoktatók támogatásával készítenek textilből karácsonyi ajándéktárgyakat, valamint lakástextíliákat – asztalterítőket, ágyneműt, díszpárnákat. A termékekért az iskola alapítványa, a Kossuth Iskola Győr- A Korszerű Szakképzésért Alapítvány várja a támogatást.

A Győri Műszaki SZC Szabóky Adolf Szakiskola tanműhelyeiben, az adventi ünnepkörre készült tanulói alkotásokat – különféle díszeket, terítőket, párnákat – is bemutatják, amelyeket megvásárolhatnak, ezzel támogatva az iskola alapítványát.

 

 

A Győri Műszaki Szakképzési Centrum nyolc tagintézményének (Bercsényi, Gábor László, Hild, Hunyadi, Jedlik, Lukács, PÁGISZ, Szabóky) összefogásával tavaly az Adventi Jótékonysági Faházban az intézményeikben tanuló diákok és tanáraik által készített ajándéktárgyak értékesítéséből befolyt összeggel a PÁGISZ iskola egy tanulóját támogatta. A Centrum munkatársai az idei évben is lelkesen készülnek a „Szakmát Karácsonyra!” szlogen keretében a jótékony felajánláson túl felnőttoktatásuk, felnőttképzésük széles szakmai kínálatának népszerűsítésére.

Akik még ott lesznek: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr, Kisalföldi Népművészek Egyesülete, Gondviselés Alapítvány, Hajléktalanokat Segítő Szolgálat, Kárpátalja Visk Kölcsey Ferenc Gimnázium.

Az adakozóknak teával kedveskedik a város: az önkormányzat, az alpolgármesterek, illetve hivatali vezetők kínálnak forró italt, amit elfogyaszthatnak egy jó beszélgetés közben.

Az Adventi Jótékonysági Faház november 30-án, az Advent Győrben programsorozat megnyitójával egyidőben nyit. Természetesen, ahogy megszokhattuk, a város is jótékonykodik. A megnyitón Dr. Fekete Dávid alpolgármester 100.000 forintot adományoz a Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnak.

 

Bodrogi Sára

Fotó: Marcali Gábor