Győr+
2016.06.06. 07:09

Ismét a győrieké az első hely a Safety Tour-on

A Győri Kovács Margit Iskola csapata már 11. éve szerepel azon a versenyen, melyet a Burgenlandi Polgári Védelmi Szövetség rendezett, és nemcsak városunkat, megyénket, hanem 9 esetben hazánkat is képviselte.

 

A korábbi selejtezőből továbbjutva a győriek a tartományi döntőn szerepeltek Oberwartban, ahol közvetlen ellenfeleik szintén egy magyar csapat tagjai, a szombathelyi gyerekek voltak. A versenyen 14 csapat indult, a csoport szakmai felkészítőtanára Csepi László tűzoltó ezredes, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője is elkísérte a gyerekeket.

A Gyermek Biztonsági Diákolimpia egy játékos, interaktív vetélkedő a 4. osztályos diákok számára, ahol a feladatok szinte mindig ugyanazok, csak a verseny helyszíne és a körülmények változnak évente.

A rossz idő miatt most fedett területen, a sportcentrumban rendezték a versenyt. A feladatok között szerepeltek a kerékpáros közlekedéssel, a segélyhívókkal kapcsolatos kérdések; az úszás, vízben tartózkodás szabályait is ismerni kellett, de a veszélyes anyag szimbólumokat ábrázoló kockát is könnyen kirakták a gyerekek. A vízzel célba lövésnél és a falmászásnál is jól szerepelt a győri csapat, és a kvízkérdések megválaszolása sem okozott nehézséget számukra.

A tanárok játékán  a felkészítőknek is lehetőségük volt néhány plusz pontot szerezni, így Csepi ezredes még 5 pontot szerzett a gyerekeknek. Köszönet illeti Hanaszekné Grundtner Évát és Fekete Sándorné Ági nénit, akik a sportos feladatokra készítették fel a gyerekeket.

Az izgalmakban bővelkedő, vidám versenyről végül a Kovács Margit Iskola csapata került ki győztesként.

A legjobb külföldi csapatként a gyerekek meghívást kaptak Bécsbe a június 16-án rendezendő országos döntőre. Gratulálunk szép eredményükhöz!

Katasztrófavédelem