Győr+
2017.10.15. 14:37

Ipari Park: Negyedszázados jubileum

Jelentős jubileumot, alapításának 25 éves évfordulóját ünnepelte pénteken a Richter teremben a Győri Nemzetközi Ipari Park.

A rendezvényen részt vettek Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint a parkot üzemeltetető, Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. és annak tulajdonosa, a Győr-Szol Zrt. vezetői, munkatársai valamint a társszervezetek és a letelepedett cégek képviselői.

Ünnepi köszöntőt mondott Borkai Zsolt polgármester, kiemelve az ipari parknak a város gazdasági életében játszott jelentős szerepét. Görög Tibor, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója beszédében visszatekintett az ipari park fejlődésének főbb állomásaira, és szólt a további területbővítési lehetőségekről.

Borkai Zsolt


Az ünnepségen Borkai Zsolt polgármester a város Ezüst Emlékérmét adta át Görög Tibor ügyvezető igazgatónak. Ezt követően Borkai Zsolt, Görög Tibor és Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója oklevelek átadásával közösen köszöntötte azokat a vállalatokat, melyek több mint húsz éve működnek a Győri Nemzetközi Ipari Parkban. A vendégek a Győri Balett Bolero című előadásának tapsolhattak az esemény zárásaként.

 

GyP
Fotó: O. Jakócs Péter