Győr+
2011.11.13. 10:15

Idén kétmillióval, kilenc év alatt 39 millióval támogatták az erdélyi gyermekeket

Kétmillió forint gyűlt össze a szegény sorsú erdélyi gyermekek megsegítésére az idei szeretetnapokon Győrött.

A jótékonysági programot a Győri Püspökség ez évben már kilencedik alkalommal rendezte meg. A közel egy évtized alatt összesen 39 millió forinttal támogatta a püspökség a Szent Ferenc Alapítvány erdélyi gyermekmentő misszióját.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes közel húsz éve indította el a gyermekmentő missziót Erdélyben – mondta J. Kovács Andrea , a püspökség sajtóreferense az MTI-nek. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége nyomán ma már hatvanegy helyszínen, köztük Gyulafehérváron és Torockón, Szovátán és Kolozsváron, Tusnádfürdőn és Déván 2100-nál több nehézsorsú gyermeket gondoznak. Ezt a tevékenységet támogatja a győri szeretetnapok minden résztvevője.

Az idei programot a korábbi évekhez hasonlóan segítették a győri vendéglősök, cukrászatok, civil egyesületek és magánszemélyek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól 700 ezer forintot nyert az idei rendezvényre pályázat útján a Győri Egyházmegye. Győr városa pedig 300 ezer forinttal járult hozzá az ez évi kiadásokhoz. Az idei adományt a napokban adták át Böjte Csabának.

(MTI)