Győr+
2016.06.08. 12:49

Idén is Győrben zárja turnéját Ákos!

Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes, dal- és zeneszerző egy év után ismét Győrben koncertezik: október 8-án az Audi Arénában zárja 2016-os, „Még egyszer” elnevezésű turnéját – jelentette be Győrben, a Látogatóközpontban tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Magyarország meghatározó előadóművésze hat év után lépett fel Győrött tavaly ősszel. Koncertjére az összes jegy elfogyott, több mint ötezren búcsúztatták vele a 2015-ös „Igazán” turnét. Ákos a hivatalos Facebbok-oldalán azt írta az esemény után, „ilyen csordultig telt házat se látott még a győri Audi Aréna…! Irgalmatlan dörrenet, tűzforró hangulat, meghatott és katartikus pillanatok: méltó módon zárult a fergeteges Igazán turné 2015, amely során 170 ezer embernek zenélt Ákos és a banda.”

A 2016-os Még egyszer turné május elsején kezdődött egy londoni klubkoncerttel, ezt követően pedig június 4-én, a nemzeti összetartozás napján Nagymegyeren mutatta be produkcióját hatalmas sikerrel Ákos. A turné a következő hónapokban több magyarországi és határon túli várost érint majd. Amire ismét számíthat a közönség: letaglózó hangzás és brutális látvány.

 

 

„Örülök, hogy ismét meghívott a helyi lelkes szervezőcsapat, klassz élmény volt a tavalyi turnézáró. Egy szívünknek kedves, kétórás műsorral térünk vissza, a legutóbbi, Még egyszer című lemezünk anyagával, amit természetesen repertoárdarabokkal is kiegészítünk. Amire Győrbe érünk, már biztosan egy nagyon kiforrott produkcióval lépünk a közönség elé. A nyári koncertek után pedig a zárt térben még jobban érvényesül a látványtechnikánk, amiről elmondható, egyedi a magyar koncertpalettán” – mondta el Ákos a győri sajtótájékoztatón.

 

Ákos a Győr+ TV stábjának adott interjút

 

Fekete Dávid alpolgármester a koncert kapcsán úgy fogalmazott, büszke arra, hogy minden évben komoly kulturális programokat, rendezvényeket tudnak nyújtani a győrieknek és a turistáknak. Színes a paletta, a barokk hagyományoktól kezdve egészen napjaink pop zenéjéig minden megjelenik a programok között. „Örülök, hogy a szervezők idén is elhívták Ákost, hiszen tavaly az ő koncertje volt a legnagyobb nézőszámú rendezvény az Audi Arénában” – tette hozzá.

 

 

Ákos közel három évtizede tartó karrierje a Bonanza Banzai kultikussá vált zenekarral indult, 1993 óta pedig számos szólóalbumot és kislemezt adott ki, az idén áprilisban megjelent középlemez, az Ugyanúgy a napokban érte el a platinalemez minősítést. A sokoldalú művész tömegeket érint és mozgat meg dalaival, s talán nincs is olyan ember hazánkban, aki ne tudna idézni tőle legalább néhány sort.

 

 

Ákos a tavalyi koncerthez hasonlóan idén is Bánfalvi Sándor dobossal, Lepés Gábor és Hauber Zsolt billentyűssel, a Bonanza Banzai egykori alapító tagjával lép színpadra Győrben.

Az októberi rendezvényre már elindult a jegyértékesítés, a Győr+ Média Pavilonjában és a Baross úti Látogatóközpontban, illetve online, a jegy.hu portálon. A koncertre a tavalyihoz hasonló árakon vásárolható belépő.


Z. A.

Fotó: O. Jakócs Péter