Idén Győrbe megy a Flúgos Futam

Győr+
2015.04.24. 15:50

Április utolsó szombatján egy napra bárki újra gyermek és egyben hős lehet. A Flúgos Futam résztvevői Budapesttől Győrig autóznak, az út alatt pedig számos váratlan és kreatív feladatot kell megoldaniuk.

Az idén már kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Flúgos Futam célja, hogy jótékony formában összekösse a kellemest a hasznossal. Vagyis hogy cégek kreatív együttműködés keretében jótékonykodjanak úgy, hogy eközben a versenyzők, civilek vagy akár cégek dolgozói még szórakozhassanak is, ezzel örök élményeket szerezve.

A feladat röviden: eljutni A-ból B-be, a lehető legtöbb pontot megszerezve. A jelmezekbe öltözött versenyzők előtt a start, vagyis az A pont ismeretes csupán. A többi állomásponthoz vezető itinereket rejtélyes, vicces találós kérdések formájában kapja meg minden versenyző. A feladat, megtalálni minden állomást, ott teljesíteni hol az erőt, hol a gyorsaságot, hol a kreativitást és találékonyságot próbára tevő feladványokat.

A Flúgos Futam támogatottjai korábban is a gyermekek voltak, így idén is az volt a tervünk, hogy egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogassunk. A választás Közép-Európa legnagyobb gyermekkórházára, a Heim Pál Gyermekkórházra esett. Nekik gyűjtünk tárgyi és anyagi felajánlásokat, adományokat, valamint segítünk az adó 1%-os kampány hirdetésében is. A Futam előtt közzétettük a kórház kívánságlistáját is, melyen megtalálható, hogy milyen tárgyi adományoknak örülnének legjobban. Mindezeken kívül célul tűztük ki magunknak, hogy létrehozunk egy adományvonalat a kórház számára, ahol lehetőség lesz telefonhívással vagy sms-sel adakozni – mondta a Flúgos Futam főszervezője, Németh Tímea, aki hozzátette: az idén Győrben végződő futamra már a hivatalos nevezés megkezdése előtt több tucat „flúgos” jelentkezett.

 

www.flugos.hu