Győr+
2011.09.23. 09:59

Húszéves a Vaskakas

Húszéves a győri Vaskakas Bábszínház. A hamarosan kezdődő új, jubileumi évadról az igazgatónővel, Kocsis Rozival beszélgettünk.

Hihetetlen, de igaz, húsz éve kis amatőr társulatként kezdtük, s ma az ország legjobb, legképzettebb bábszínháza vagyunk, mondta Kocsis Rozi, utalva arra, hogy a társulat tagjai a napokban szerezték meg bábszínészi képesítésük mellé a felsőfokú színészi végzettséget.

A legjobb jelzőt a kritikusok céhe szerint is kiérdemelte a Vaskakas, a Pecsenyehattyú és más mesék című, Pelsőczy Réka által rendezett darabot az évad legjobb gyermek és ifjúsági előadásának jelölték. A díjért hárman versenyeznek, de bábszínházi produkció most szerepel először a jelöltek között. A színikritikusi trófeát szeptember 25-én, a Magyar Színházban adják át, a gálaesten fellépnek a győri művészek is.

Az új évadról Kocsis Rozi azt mondta el, a tervek szerint minden előadás a születésnap jegyében zajlik, s összesen tíz premiert láthat a közönség. Egyedülálló kezdeményezésként a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt végzős, rendező szakos hallgatója a Győri Vaskakas Bábszínházban mutatja be vizsgaelőadását. Az első hónapban, októberben, három klasszikus mese kortárs átiratával találkozhatnak a gyerekek.

A Piroska és a farkas című mesét Bereczki Csilla rendezi, szerepelői Kocsis Rozi és Hannus Zoltán, aki új szereplő a bábszínház életében. Jancsi és Juliska történetét Fige Attila rendezi, újraírója, dramaturgja Pallai Mara, a bábszínház színésznője. A harmadik mese a Borsószem hercegkisasszony lesz, ezt Erdeős Anna és Markó Róbert viszi színpadra. A paravános, kesztyűs, muppet-szerű előadást Pallai Mara, Ragán Edit és Tengely Gábor játssza.

Folytatódik a csecsemőszínházi sorozat. Novemberben Kocsis Rozi Cini, cini muzsikával, hangszeres bábokkal várja a legkisebbeket. Tengely Gábor Ba-ba-ba címmel a kisfiúk és kislányok közötti különbséget mutatja be a három év alatti korosztálynak.

A Hófehérke és a Holle anyó című mesék jövő februárban kerülnek színre, szintén két végzős egyetemista, Kovács Petra és Halasi Dániel vizsgájaként. Az évad utolsó premierje márciusban a Csizmás kandúr lesz Vers András rendezésében. Az előadás érdekességének ígérkezik, hogy a társulat minden tagja részt vesz benne.

Tavasszal egy zenés, animációs előpremier vár a felnőtt közönségre Gaia címmel. A nagykorúak számára műsoron marad a Kádár Kata revü és a Bernarda Alba háza, míg a gyerekek műfajában A suszter álma. Ezt a sikerdarabot a két táncos, Fitos Dezső és Kocsis Enikő mellett két bábművész, Ragán Edit és Szúkenyik Tamás varázsolja idén is a színpadra.

A születésnapi évad várható eseményei közé tartozik egy aradi előadás a Kádár Kata revüvel, s havonta két vasárnapi vendégelőadás a Nemzeti Színházban, A pecsenyehattyú és más mesék című darabbal. Kocsis Rozi örömmel újságolta el azt is, hogy sikerült próbateremmel bővíteni a kicsinyke színházat, az épület melletti volt Patyolat helyiségét kapták kölcsön. S végül a leginkább várt esemény: a társulat és közönsége együtt ünnepli meg a huszadik születésnapot egy nagy tavaszi parti keretében.

Földvári Gabriella