Hurrá, túl vagyunk rajta! Lezajlott a középiskolai felvételi!

Győr+
2019.01.19. 15:10

Bizonyára sok fiatal, általános iskolás izgulta végig az elmúlt napokat, január 19-én ugyanis megtartották a középiskolai központi felvételi vizsgákat. A megmérettetés után diákokat kérdezett a Győr Plusz, de mutatjuk a megoldásokat is!

Nem volt egyszerű hétvégéjük a továbbtanulás előtt állóknak, hiszen január 19-én délelőtt 10 órakor megkezdődtek a vizsgák a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, valamint a négy évfolyamos középiskolákba felvételizőknek. A kétszer 45 perces megmérettetés közben ugyan szünetet tartottak az oktatási intézmények, mégis nagy kihívást jelentett a számonkérés. Magyar nyelvből és matematikából kaptak feladatsorokat a vizsgázók, a Győr Plusz pedig kíváncsi volt arra, hogyan értékelték az érintettek a dolgozatokat, illetve, hogy milyen érzésekkel várják az „eredményhirdetést”.

Tóth Dániel sokat készült a vizsgára

Tóth Dániel (13) az ország legjobb szakgimnáziumába a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumba írta a felvételit, igaz még van benne némi kétely azzal kapcsolatban, hogy valóban ebben az intézményben szeretné folytatni tanulmányait. Egy biztos a közgazdasággal kacsingat, és mivel jól teljesített az általános iskolában, nagy esélye van arra, hogy álmai megvalósuljanak. „Kunszigeten járok iskolába, úgy gondolom megfelelő felkészítést kaptunk tanárainktól, de természetesen igyekeztem én is, hogy jól teljesítsek mind az iskolában, mind pedig a mostani felvételin” – árulta el Dani, aki gyorsan hozzátette, hogy szüleitől is sok segítséget és támogatást kapott. „Sportolok, hetente minimum háromszor evezni járok, így be kell vallanom, vannak könnyebb és nehezebb heteim, de próbálok mindenre kellő hangsúlyt fektetni, szerencsére eddig a hobbim nem ment a tanulás rovására” – avatott be mindennapjaiba a fiatal. De vajon, hogyan vélekedik a kunszigeti diák a 2019-es felvételiről? „A nyelvtan könnyebben ment, a matek viszont nehezebb volt, főleg az utolsó feladatok. Remélem azért jól sikerült, mert csalódott lennék, ha nem olyan iskolába tanulhatnék tovább, amit az elsők között megjelölök” – zárta értékelését Dani.

Magyarból tízből kilenc feladat egy-egy részkompetenciát mért. Itt a korábbi években elsajátított nyelvi, kommunikációs és helyesírási ismeretek felelevenítése és azok alkalmazása volt a fontos.

A tizedik feladat összetettebbnek bizonyult, itt ugyanis önálló szövegalkotást vártak el a felvételizőktől. Matematikából nem kizárólag a tanultakat kérték számon, nézték a problémamegoldó képességet is. A diákoknak kreativitásra és logikára is szükségük volt a feladatok megoldásánál.

Kata (jobbra) bízik a jó eredményekben

„A matematika nagyon nehéz volt, a problémát abban láttam, hogy talán kevés volt az idő ennyi feladat teljesítésére” – kezdte beszélgetésünket Tánczos Kata (13), aki a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban adott számot tudásáról. „A matematikát mint tantárgyat sokkal jobban szeretem, közelebb áll hozzám, járok korrepetálásra is, és úgy gondolom korábban jól is mentek a feladatok. Mégis úgy érzem most a felvételinél a magyar jobban ment, de remélem tévedek és jók lesznek a számításaim.” Kata egyébként fogtechnikusként képzeli el a jövőjét, régóta vonzza ez a szakma, és mit mondja: mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen a pályán boldoguljon, függetlenül attól, hogy a mostani vizsga milyen eredménnyel zárul. „Kitartó vagyok, harcolok az álmaimért. Most nyolcadikban is sikerült jó néhány tantárgyból fejlődnöm, amit a jelenlegi iskolámnak és a szüleimnek egyaránt köszönhetek” – tette hozzá a fiatal lány.

Az oktatas.hu egyébként néhány órával a vizsga után már közzé is tette mind a matematika, mind pedig a magyar nyelv megoldásait. Kattintsatok, ellenőrzésre fel!

P. Csapucha Adrienn