Győr+
2017.06.08. 15:48

Horgászcsaládba került a nyeremény

A Győr+ Média és az Aniversum Horgászcentrum közös horgászjátékot hirdetett. A pecásoknak három kérdésre kellett helyesen felelniük. A játékra sok helyes megfejtés érkezett.

Közülük a győri Rajna Beatrixnek kedvezett a szerencse, ő vehette át az Aniversum Horgászcenrumban a húszezer forint értékű fődíjat, a Cormoran Pro Carp Black 3,6 méteres 3 librás pontyozó botot, valamint a Top Secret ízesítő és bojli csomagot.

A díj átadásakor nyertesünk, Rajna Beatrix a Győr+ Médiának elmondta: horgászcsaládba került a nyeremény, hiszen édesanyja immár 1978 óta horgászik, kedvelt horgászhelye a Nagykanizsai Csónakázótó és a Pogányszentpéteri tó, ugyanakkor a Balatonon Balatonszentgyörgy térségében is szívesen horgászik.

A vízparti kikapcsolódás során a legfőbb dolog a pihenés, mellé azonban eredményesség is párosul

Az említett Balatonszentgyörgyi horgászhelyen például hét kilogrammos ponty akadt horogra. Míg egy másik horgászat alkalmával tíz pontyot fogott, ebből három darab hat kiló feletti volt. Mindezek tükrében elmondható, hogy a ponty horgászatára alkalmas nyeremény jó kezekbe került.

A fotókat Rajna Beatrixtől kaptuk, köszönjük! Beatrixnek és családjának gratulálunk!