Győr+
2012.06.18. 18:35

Holnap kezdődik a VIII. Magyar Táncfesztivál Győrött

Kedden kezdődik a VIII. Magyar Táncfesztivál Győrött, az ötnapos eseményen a hazai táncművészet vezető együttesei a műfaj sokféleségét mutatják be a közönségnek.

A parádésnak ígérkező seregszemle központi színhelye a Győri Nemzeti Színház lesz, de a tánc mindinkább „belakja” a várost, több helyszínen színvonalas együttesek – köztük ismert amatőrök – szórakoztatják szabadtéri műsoraikkal az érdeklődőket – mondta Kiss János, a Győri Balett igazgatója az MTI-nek hétfőn.

A hőség miatt egy szabadtéri program időpontját módosították: csütörtökön estére halasztják a délelőttre meghirdetett Michael Jackson-táncversenyt, amelynek helyszíne változatlanul a színház előtti tér – közölte az együttes vezetője.

A keddi fesztiválnyitó gálán cseh és kínai táncosok, továbbá a Magyar Nemzeti Balett szólistái, a táncművészeti főiskola növendékei és a házigazda Győri Balett művészei lépnek a színház pódiumára. A gálát követően szokatlan performanszra kerül sor: a Hotel Rába belső teraszának tetején a győri együttes szólistái adják elő Velekei László koreográfiáját. A produkció óriás kivetítőn is látható lesz, így azok is élvezhetik, akik nem férnek fel a tetőre – közölte az igazgató.

A színház nagyszínpadán adja elő műsorát a Magyar Állami Népi Együttes, a Bozsik Yvette Társulat, továbbá Frenák Pál társulata, a Szegedi Kortárs Balett és a Győri Balett. A Közép-Európa Táncszínház, a Budapest Táncszínház és Fitos Dezső Társulata a színház Kisfaludy-termében lép fel. A programot egyebek között hip-hop, kubaitánc-show, utcabál, táncbál, tértánc színesíti.

A táncfesztivál idén szélesre tárja a kapuit a gyermekek előtt is. Fodor Zoltán társulata, az Inversedance Kormos István Vackor kalandjai című előadását viszi Győrbe, a Forgószél, avagy a képzelet csodája pedig a Győri Balett előadásában látható.

A szervezők nyitnak a tizen-, huszonéves korosztály felé is, elsősorban rájuk számítanak a Széchenyi téri fesztiválzáró villámcsődületen. A játék lényege, hogy a résztvevőkhöz fülhallgatón keresztül érkezik a zene és az utasítás, amelynek alapján táncolnak. Eközben a közönségnek meghökkentő performanszban – a csendben egyszerre mozgó, táncoló tömeg látványában – lesz része.

(MTI)