Hol pihennek a nyáron?

Győr+
2014.05.09. 12:43

Ismert győri személyeket kérdeztünk meg nyári terveikről, akik elmondták, ha sok munkával is telik majd a nyaruk, pihenést és kirándulást is terveznek.

Szaksz Vince: izgalmas kirándulások

 

Szaksz Vince építész főleg a családjával tölti a nyarat, ugyanis a gyerekei és pedagógus felesége is ilyenkor tud kikapcsolódni.

 

– Az évközi hajtásból csak nyáron van időnk, lehetőségünk pihenni, kirándulni. Ilyenkor töltődünk fel a következő „hajrára”. A gyerekek táborba mennek, ezért ahhoz is igazítani kell terveinket- latolgatja ki az építész.

 

 

 

A Szaksz család az izgalmas helyek felkutatását szereti, idén Párizsba vagy Lengyelországba utaznak.

 

– A városnézés mellett tengerpartra is készülünk, hiszen ott tudunk igazán ellazulni- mesél terveiről.

 

A rokonokkal, közeli barátokkal hosszabb hétvégi, belföldi kirándulásokat is szerveznek az idei nyáron. Szívesen utaznak a Balatonra, Őrségbe vagy Budapestre, ott akár egy fesztiválra, bár az építész hozzá tette, hogy már kezdnek kinőni belőle.

 

Szaksz Vince egyébként színházkedvelő, a győri produkciók megtekintésén túl év közben is rendszeresen jár fel Budapestre – elsősorban az alternatív, vagy stúdiószínházi előadásokat szereti, de a Nemzeti Színház jelentősebb produkcióit is látta -, s az egyéb kulturális eseményeket sem hagyja ki.

 

Szaksz Vince elárulta, hogy nyáron, ha alkalmuk nyílik rá, akkor feleségével együtt motorral járják az országot.

 

– Sajnos az utóbbi időben kimaradt az életünkből a motorozás, de azért nem adtam túl a járművön, remélem lesz módunk újra feleleveníteni ezt a szenvedélyt – bizakodik.

 

 

Fekete Dávid: Balatoni nyár

 

 

Fekete Dávid alpolgármesternek sok feladata adódik a városházán. Két közgyűlés után, június 27-én kezdődik a pihenése. Párjával együtt nagyon szeretik a Balatont, így idén is oda készülnek.

 

 

 

– Júliusban két hétre megyek szabadságra, a Balaton nem maradhat ki a nyári életünkből – mondja. – Párommal szívesen túrázunk, kerékpározunk a tó környékén.

 

Az alpolgármester augusztusban már újra dolgozik, de azért erre az időre még kisebb kirándulásokat tervez. Utána bizonyára sok dolga akad az önkormányzati választások küszöbén.

 

 

Horváth Csaba: a győriek eseményeit biztosítja

 

Horváth Csaba városi rendőrkapitány számára a nyár főleg munkával telik. Győrben sok a városi polgárok és a turisták, ide látogatók számára szervezett kulturális program, ezeket a rendőrség biztosítja.

 

– A mi nyarunk sok kihívással van teli, a számottevő rendezvényeken – nyarat nyitó- és záró koncerteken, fesztiválokon, sport- és , vízi eseményeken – kint vagyunk – sorolja, hogy milyen munka vár rájuk.

 

 

 

A kapitány augusztusban veszi ki szabadságát, s vélhetően Horvátországba utazik a családjával.

– A nyaraláson kívül háztáji munkákkal telik a nyaram- teszi hozzá a rendőrkapitány.

 

 

Nagy Balázs: Görög álom

 

 

Nagy Balázs színésznek ugyancsak a munkája szabályozza vakációját.

 

– A próbák és fellépések között tudok csak el menni nyaralni. Mindenképpen tengerpartra szeretnék utazni a mennyasszonyommal, Diával és a fiammal. Számomra a kikapcsolódást a család és a tengerpart jelenti – mesél nyári pihenéséről.

 

 

A színész a munka mellett még tervezi a kisebb, hétvégi kirándulásokat. Nagy Balázs megsúgta, ha adódik rá alkalom, Görögországba is elutazik, ugyanis a Mamma Mia című musical próbái alatt igazán meg jött a kedve a görög kiránduláshoz.

 

 

Kovács Veronika

Fotó: Facebook,wikipedia.hu, Győr+ archívum