Hirdetés
Győr+
2016.04.12. 10:27

Hetedik helyen az alapszakaszban

A férfi kosárlabda NB I/B Nyugati csoportjában a hetedik helyen zárta az alapszakaszt az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC. Csaplár-Nagy Ervin vezetőedző együttese az utolsó fordulóban, hazai pályán az MTK Törökbálint csapatát győzte le 80–77-re, így tizenhárom vereséggel és kilenc győzelemmel várhatja a rájátszást.

Hirdetés

„Minden várakozást felülmúlóan erős volt a bajnokság alapszakasza. Az első négy helyre kilenc csapat pályázhatott eséllyel, köztük mi is. Lehet ugyan hiányérzetünk, ellenben volt néhány győzelem, amit a bravúr kategóriába sorolnék. Sajnos az NB I/B-t is elérte az a hullám, hogy egyre több klub szerződtet légiósokat, mi nem ebben hiszünk, hanem a tehetséges saját nevelésű fiatalokban, és az elvégzett munkában. Sok iskolával állunk szakmai kapcsolatban, ezek körét folyamatosan bővítjük a környező kistelepüléseken is, az utánpótlásbázis fejlődik évről évre” – mondta Hoffmann Gergely, a klub elnöke.

Az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC az összevont rájátszásában a 9–16. helyért játszhat, első ellenfele a Keleti csoport hatodik helyét megszerző Budapesti Honvéd SE lesz.

Hirdetés
likeold
a fb oldalunkat