Hirdetés

Hende: nem lesz sorkatonaság – A Győri Fidelitas vendége volt a miniszter

Győr+
2012.03.07. 15:53

Hende Csaba volt a Győri Fidelitas vendége

Hirdetés

Újraindult a Győri Fidelitas “Egyenes beszéd” rendezvénye, melynek keretében Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélgetett Radnóti Ákossal, a szervezet elnökével és Fekete Dávid alelnökkel. A korábbi programsorozat keretében már a szervezet vendégei voltak Borkai Zsolt, Csintalan Sándor, Buzánszky Jenő, Rogán Antal, Navracsics Tibor, Tarlós István, Török Gábor és Pokorni Zoltán, s ígérik, hogy folytatják újabb vendégekkel.

A teltházas rendezvényen, több mint száz érdeklődő előtt Hende Csaba elmondta: 2002. és 2010. között a honvédséget gyakorlatilag “szétlopták”, ő maga is számtalan büntetőfeljelentést tett az elmúlt időszakban. Véleménye szerint azzal, hogy magas rangú katonai és politikai vezetők egyéni haszonra tettek szert, hátráltatták a Magyar Honvédség fejlesztését is. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a honvédség személyi állományának döntő része nem vett részt ezekben az ügyekben, becsülettel végezte feladatát. Ugyanakkor a korrupciós ügyek a honvédség társadalmi megítélését és presztízsét is érintették, s ezen mindenképpen javítani kell, amire bőven nyílt lehetőség az elmúlt években, például a vörösiszap-katasztrófa elhárításakor- tette hozzá a miniszter.

Hirdetés

A honvédelmi miniszter méltatta a külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák felkészültségét is. Elmondta: a magyar katonák nagy megbecsülést élveznek odakint, mindannyian kiváló felkészültségűek és állóképességűek. A szövetségeseink elégedettségét is bizonyítja, hogy hazánk az elmúlt években sok tízmillió dolláros hadfelszerelést kapott ingyen az USA-tól. Erre szükség is volt, ugyanis a Magyar Honvédség haditechnikai felszereltsége sajnos nem mindenben felel meg a mai kor követelményeinek. Ezért határozott a kormány arról, hogy középtávon fokozatosan növeli a hadseregfejlesztésre fordítandó költségvetési forrásokat.

Kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte: a kormány sem rövid- sem hosszútávon nem tervezi a sorkötelezettség visszaállítását. Hende Csaba szerint ennek sem az anyagi, sem a logisztikai feltételei nincsenek ma meg, ráadásul az újoncok kiképzése egyre időigényesebb feladatot jelentene a haditechnika fejlődése miatt. A sorkatonasággal szemben a kormány az önkéntes tartalékosok rendszerét kívánja fejleszteni, annak érdekében, hogy katasztrófahelyzetek idején a Magyar Honvédség hatékonyabban tudjon reagálni a kialakult problémára. A fiatalság számára pedig az iskolai oktatás keretein belül kell megtalálni a módját a honvédelem eszméjének megismerésére.

likeold
a fb oldalunkat