HELYSZÍNI Közmeghallgatás a városházán

Győr+
2012.12.21. 15:14

Tizennyolc képviselő jelenlétében megkezdődött a közmeghallgatás a városházán.

A mai fő téma a jövő évi költségvetés, a tervek elkészítése előtt mód van tehát az észrevételek felhasználására.

Az első kérdés az Auchanra vonatkozik, majd ugyanaz az állampolgár a Dunakapu tér jövőjéről kérdez. Ha csúsznak a tér munkálatai, kell-e felvenni a kölcsönt – kérdezi.

Borkai Zsolt válaszában elmondta: a közbeszerzés érvénytelen volt, nem nyerte meg senki. Az Auchan építéseének kiegészítő munkálatairól szólva pedig kijelentette:  azok költségei.beruházót terhelik.

Most egy felszólaló hölgy Győrszentiván közlekedési gondjairól beszél, majd hosszan és név szerint sorolja, kinek tartozik köszönettel a városrész a városháza vezetői és dolgozói közül.

Több felszólalás elhangzik, utána válaszolnak az érintettek. Ismét szóba kerül az Auchan, illetve, hogy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál miatt kell-e hidat építeni, s miért?

Egy gyórszentiváni kérdező azt mondja, környezeti szempontból káros számára a bácsai égetőmű és az Audi-beruházás is.

Borkai Zsolt a Dunakapu-térről szóló kérdésekre elmondta: a feltárt emlékekről nem az önkormányzat dönt, azt a szakhatóság határozza meg. A szentiváni fejlesztések közül kiemelte: a városrész legfontosabb fejlesztése egy óvoda lesz, ami 4-500 millióba kerül. Ezen túl – az anyagi lehetőségek alapján – a közlekedési csomópontok szükséges átalakítását is elvégzik.

A lakóutcafelújítások programját ismertették. Kiedrültek, milyen szempontok alapján kerülnek sorra a különböző utcák. Ilyen szempont a képviselők és a lakók által megfogalmazott igény is, ezen túlmenüleg a csapadékviz-elvezetésének minősége, gondja.

A bácsai szemétégető sorsa hatósági kérdés, ugyanúgy az Audi-beruházás is. Borkai kiemelte: az Audi teljes mértékben betartja az uniós szabályokat, sőt önmagához ennél még szigorúbb is.

A jelenlegi felszólaló az uszodaépítés helyszínéül a műjégpálya melletti területet javasolja.

Az uszoda a Dózsa sportpálya területén épül meg -válaszolta a polgármester, s hozzátette: ez a beruházás része lesz a 10 milliárdos sportkomplexumnak, mely az ifjúsági olimpiát is kiszolgálja.Győr még soha nem kapott ekkora állami támogatást, hangoztatta Borkai Zsolt.

A közmeghallgatás ezzel véget ért. Borkai Zsolt boldog karácsonyt kivánt mindenkinek. A következő közgyűlés 2013 január 25-én lesz.