Győr+
2013.01.12. 07:30

Helyi adók 2012: szinten tartás és növekedés

Az előző évihez hasonlóan alakultak 2012-ben Győr helyiadó-bevételei, amelyek jelentős tételként szerepelnek a város költségvetésében – így összegezte a tavalyi esztendőt Fekete Dávid alpolgármester.

– Összesen mintegy 20 milliárd forint helyiadó-bevételhez jutott a megyeszékhely – folytatta az alpolgármester, – gyakorlatilag a 2011-es évhez hasonlóan, s ez azt jelenti, hogy sikerült a térség gazdaságának teljesítőképességét megőrizni, ami a körülményeket tekintve figyelemre méltó eredmény.

 

A szinten maradás valamennyi helyi adónemre vonatkozik?

 

A növekvő idegenforgalmi adót kivéve igen. Nézzük a részleteket. A legjelentősebb tétel hagyományosan az iparűzési adó, ez elhanyagolható mértékű csökkenéssel – kétmillió forint valamivel több mint 16 milliárd 282 millió forint volt. A 2011-es évet szinte forintra megközelítve teljesült az építményadó-bevétel 1 milliárd 960 millió forinttal, s ugyanez a minősítés érvényes a gépjárműadóra, amely tavaly az 1 milliárd 87 millió forintot némileg maghaladó összeggel gyarapította a büdzsét. Külön szólnék az idegenforgalmi adó alakulásáról, hiszen ez a tétel örvendetesen, mintegy 30 százalékkal nőtt 2011-hez képest 70 millió 381 ezerről pontosan 92 millió 297 ezer forintra. Mint ismeretes, az önkormányzat már évek óta tudatosan törekszik a turizmus élénkítésére, s ez a pozitív változás azt jelzi, nem voltak hiába az erőfeszítések: a városmarketing-tevékenység, a rendezvények szervezése, a tudatos arculatépítés meghozta eredményét. Emellett fontos megemlíteni a gazdasági, üzleti célból városunkba látogató szakemberek által eltöltött vendégéjszakák szerepét is.

 

 

 

Milyen változások lépnek hatályba január elsejétől?

 

Az önkormányzat hatáskörébe tartozó változások közül említeném, hogy az építményadó – egy 2011-ben hozott határozat értelmében – a korábbi négyzetméterenkénti 700 forintról 900 forintra emelkedik. A módosítás szinte kizárólag a gazdálkodó szervezeteket érinti, és várhatóan idén körülbelül 500 milliós pluszt jelent a költségvetés számára. A jogszabályi változások is befolyásolják a bevételeink alakulását. Például a gépjárműadónak csak egy része marad az önkormányzatnál, állami bevétel lesz az illetékekből befolyó összeg, és a normatív támogatások mértékének megállapításánál valamennyi önkormányzat esetében figyelembe veszik a helyi adókból származó bevétel nagyságát. Ugyanakkor megszűnik az adóerő-képesség alapján megállapított elvonás, a pedagógusok bérét már a központi költségvetés állja, és – mint az olvasók előtt már ismert – a város hitelének várhatóan 40 százalékát átvállalja az állam. Ez utóbbi technikai lebonyolításának részleteiről jelenleg is tárgyalunk.

 

Összességében milyen költségvetés várható az idei évben?

 

A módosítások az eddigi kalkuláció alapján reményeink szerint nem okoznak negatív változást a város 2013-as költségvetését illetően. Bár számolunk a főösszeg mérsékelt csökkenésével, úgy látjuk, a helyi adók továbbra is jelentős tényezőként jelennek meg a bevételek között. Győr intézményhálózatának színvonalas működtetésére továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk, és folytatódnak a megkezdett beruházások, például a Dunakapu tér felújítása. Idén jelentős összeget különítünk el az ifjúsági olimpiához kapcsolódó infrastrukturális beruházások megkezdésére. A költségvetés számairól ezekben a hetekben tárgyalunk, a szokásoknak megfelelően a februári közgyűlésen fogadhatják el a képviselők.

 

Ozsvárt Tamás

Fotó: Marcali Gábor