Hatástalanítják a robbanótestet – frissítve

Győr+
2019.07.26. 11:30

Világháborús bombát hatástalanítanak ma Budapesten, a Városligetben. Emiatt a VII. és a XIV. kerületben több utcát lezárnak és épületeket is kiürítenek. A forgalomkorlátozás több trolit és buszt érint.

13:17:

Szállítható állapotban van a Városligetben talált világháborús bomba, így helyszíni hatástalanítására nincs szükség – közölte a fővárosi kormányhivatal a honlapján. A lezárásokat feloldották.

Mint írták: a Magyar Honvédség tűzszerészei 11 óra magasságban sikeresen kiemelték a második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát a Városligetnél. A robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják, és később, kontrollált körülmények között fogják megsemmisíteni.

A lezárásokat feloldották, megindult a forgalom, a lakók visszatérhettek a lakóhelyeikre.

A robbanótest kiemelése miatt mintegy 3500 embernek kellett elhagynia otthonát. “Budapest Főváros Védelmi Bizottsága és a közreműködő szervezetek köszönik a lakosság és az érintett területen dolgozók türelmét” – emelte ki a kormányhivatal.

A Budapesti Közlekedési Központ azt írta: megnyitották a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Thököly út között, az Ajtósi Dürer sort a Stefánia út és a Dózsa György út között, valamint az István utcát, a Marek József utcát, a Dembinszky utcát és a Peterdy utcát a Dózsa György út és a Murányi utca között, illetve a Cházár András utcát is. A 75-ös és a 79-es trolibusz valamint a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz ismét az eredeti útvonalon közlekedik.

12:50:

Hatástalanították a második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogramm tömegű rombolóbomba a tűzszerészek.

11:45:

A honvédség tűzszerészei sikeresen kiemelték a második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát a Városligetnél – közölte a fővárosi kormányhivatal pénteken, valamivel dél előtt a honlapján.

Az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső területen, egy zárt építkezésen találták korábban a rombolóbombát.

A környékbeli utcák lezárását feloldották, megindulhat a forgalom, a lakók visszatérhetnek a lakóhelyeikre. A BKK járatai hamarosan a megszokott útvonalon közlekednek – írta közleményében a kormányhivatal.

Korábban írtuk:

A fővárosi kormányhivatal közlése szerint az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső területen, egy zárt építkezésen azonosítottak a tűzszerészek korábban egy második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát. A hatástalanítást a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei várhatóan 8 és 13 óra között hajtják végre.

A művelet idejére a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében mintegy 500 méter sugarú körben rendelt el a rendőrség kiürítést. Az érintett területet a lakosságnak és az ott dolgozóknak péntek délelőtt el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A két kerületben kijelöltek egy-egy befogadóhelyet is.

A kiürítés a VII. és a XIV. kerületben összesen mintegy 3500 embert érint. A kiürítéssel kapcsolatos további információk a kormanyhivatal.hu oldalon olvashatók, ahol azt írják: a műveletbe bevont területen mostantól részleges területzár van érvényben, oda bemenni már nem lehet. A területen érintett BKK-járatok nem állnak meg a Dembinszky utca (75-ös és 79-es trolibusz, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz), az Ötvenhatosok tere (74-es és 75-ös trolibusz), valamint a Zichy Géza utca megállóban (74-es és 75-ös trolibusz). A hatástalanítás idején a BKK érintett járatai módosított útvonalon haladnak és az Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út érintett szakaszait elkerülik.

A Városliget Ajtósi Dürer sor és Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső részénél egy zárt építkezésen egy második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogramm tömegű rombolóbombát azonosítottak be a tűzszerész katonák. A robbanószerkezet hatástalanítását a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred szakemberei a tervek szerint 8 és 13 óra között hajtják végre.

A közúti és a közösségi közlekedést is korlátozzák a művelet idejére: reggel lezárták a VII. kerületi István utca, Marek József utca, Dembinszky utca és Peterdy utca Dózsa György út és Murányi utca közé eső szakaszát, valamint a XIV. kerületi Cházár András utcát. Reggel 8 órától a tűzszerészi munka megkezdéséig, várhatóan délelőtt 10 óráig már csak az átmenő forgalmat engedélyezik a Dózsa György úton a Thököly út és a Damjanich utca között, illetve az Ajtósi Dürer soron a Dózsa György út és a Stefánia út között. Ezután, várhatóan 10 órától a művelet befejezéséig e főútszakaszokat is teljesen lezárják, oda az autóbuszok és trolibuszok sem hajthatnak be.

A Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint 8 órától kezdődően kiürítik, majd ezután teljesen lezárják a közúti, a közösségi közlekedési, a gyalogos- és a kerékpáros-forgalom elől a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sort és az István utcát a Stefánia úttól a Cserhát utcáig, valamint a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Thököly út között. A korlátozás miatt módosított útvonalon jár a 74-es, a 75-ös, a 79-es trolibusz, valamint a 20E és a 30-as autóbusz.

MTI
MTI Fotó: Illyés Tibor