Győr+
2011.11.24. 16:18

Három püspök egy asztalnál

A Klastrom Klub meghívására a három keresztény történelmi felekezet helyi vezetője, dr. Pápai Lajos katolikus, Steinbach József református, valamint Szemerei János evangélikus püspök első alkalommal vállalkozott kötetlen hangvételű közös vallomásra.

A beszélgetőtársak megosztották egymással és a nyilvánossággal személyes hivatásuk történetét, őszintén szembenéztek az új évezred egyházi kihívásaival, s bátran keresték az együttműködés, az egymáshoz való közeledés lehetőségét.

A rendezvény iránti érdeklődést jól jellemzi, hogy a résztvevők az éttermen túl a szintén méretes pincehelyiséget is megtöltötték – utóbbi helyszínen kivetítő segítségével követhették a jelenlévők a beszélgetést.

A Klastrom Klub hagyományaihoz híven szeretetvendégséggel zárult az együttlét, amelynek során alkalom nyílt a különböző közösségek és felekezetek képviselői közötti eszmecserére, egymás megismerésére.

A püspökök ígéretet tettek rá, hogy újabb felkérés esetén a jövőben is szívesen találkoznak egymással hasonló keretek között. A szervezők köszönetet mondanak a győri városvezetőknek a találkozó lebonyolításához nyújtott segítségért, valamint a beszélgetés médiatámogatójának, a Győr+ szerkesztőségének.

Jó hír azok számára, akik nem tudtak személyesen részt venni a programon, hogy az eseményen készült videó hamarosan megtekinthető lesz a www.klastromklub.hu honlapon.

Gégény István

Fotó: Burger Péter