Három megyét kötnek össze a felújított Jenbacher motorvonatok

Győr+
2019.06.14. 12:29

A Győr–Veszprém és a Győr–Celldömölk–Szombathely vasútvonalakon június 14-étől forgalomba állnak a felújított Jenbacher motorvonatok. A járművek üzembeállításával a szolgáltatási színvonal, és abból adódóan az utasok elégedettségének érezhető emelkedésére számít a vasúttársaság – hangzott el a győri vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón.

A rendezvényen, ahol jelképesen felmutatták a zöld tárcsát a felújított motorvonatnak, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, győri országgyűlési képviselő, Simon Róbert Balázs, győri országgyűlési képviselő és Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetségének elnöke mondott köszöntőt.

A 49 méter hosszú motorvonat két részből áll és a 136 ülőhely mellett további körülbelül nyolcvan állóhely is rendelkezésre áll. Az utastér teljes hosszában átjárható, klimatizált, zárt tartályos WC-vel felszerelt. Össztömege 87,5 tonna, engedélyezett sebessége pedig 120 km/óra.

A győri vasútállomáson tartott rendezvényen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, évtizedek alatt elvesztették utasaik felét, s a cél az, hogy visszacsábítsák az ügyfeleket, ehhez azonban tiszta, pontos és megbízható vasúti közlekedés kell, mint amelyet a Jenbacher motorvonatok jelentenek. Kara Ákos arról beszélt, hogy ünnep ez a nap, mert jobb és korszerűbb utazási feltételek állnak rendelkezésre.

Simon Róbert Balázs pedig azt emelte ki, hogy 10-15 éve még a bezárás fenyegette a Győr-Veszprém vonalat, most pedig útjára indulhatnak a korszerű Jenbacher motorvonatok.

Szombattól minden nap így alakul a menetrend:

4:09-kor Bakonyszentlászlóról Győrbe;

9:04-kor Szombathelyről Celldömölkre;

9:35-től Győrből Celldömölkre; szombattól 9:40

11:26-tól Celldömölkről Győrbe;

15:44-kor Győrből Veszprémbe;

16:48-kor Celldömölkről Győrbe

19:13-tól Veszprémből Győrbe;

20:39-kor Győrből Szombathelyre;

22:40-től Győrből Bakonyszentlászlóra.

Gy.P.
Fotó: MekliZ Fotóstúdió