Harminc éve sikeres pubvezető a volt ETO-focista

Pécskai István Szerző és fotó: Pécskai István
2023.03.12. 12:01

Talán kevesen tudják, de az 1980-as években két bajnoki címet begyűjtő Rába ETO-nak akkoriban nemcsak a felnőtt futballegyüttese, hanem az ificsapata is kiemelkedő és rendkívül eredményes volt. Nem meglepő, hogy a tehetséges fiatalok közül később mindenki NB I.-es labdarúgó lett. Köztük Kis Zsolt is, aki tizenöt éven keresztül tartozott az ETO kötelékébe.

Előbb az utánpótláscsapatokban bizonyította tehetségét, majd a felnőttgárdába is beverekedte magát. A „Mágusnál”, Verebes Józsefnél vált stabil csapattaggá: összesen 76 élvonalbeli találkozón erősítette az ETO-t, amellyel bronzérmet nyert az első osztályban. A nevéhez fűződik a klub történetének leggyorsabb gólja: egy Honvéd ellen 4–0-ra megnyert találkozón már a 20. másodpercben eredményes tudott lenni.

„ETO-nevelés vagyok, végigjártam a ranglétrát. Huszonöt éves koromig tartoztam a klubhoz, amely a mai napig nagyon közel áll a szívemhez. Büszke vagyok rá, hogy fiatalon a legendás Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula csatártrió mögött játszhattam. 21 esztendősen például kezdő lehettem a Dinamo Minszk elleni UEFA-kupa-találkozón, s Szentesnek gólpasszt is adtam. Rendkívül tiszteltem és tisztelem az ETO klasszisait, akik segítették a beilleszkedésemet, és egyengették az utamat” – mesélte Kis Zsolt, aki ETO-s karrierjét követően Veszprémben is futballozott az élvonalban. Összesen 124 NB I.-es meccsen szerepelt pályafutása során, s nyolc gólt jegyzett. A Fradi elleni találatát elvették az akkori szabályok miatt, érdekesség, hogy ma már érvényes lenne a gólja.

Nem sokkal a karrierje lezárása előtt hívta a Vasas, amelynél Gellei Imre vezetőedzővel és a legendás Illovszky Rudolffal is tárgyalt. Hiába csábították, Kis nem hagyta el Veszprémet. Akkor nősült, s a klubja egy háromszobás lakást adott neki, hogy maradjon. A következő évben azonban a gárda kiesett az NB I.-ből. Kis ezután, mindössze 28 évesen a visszavonulás mellett döntött. Bár levezetésként néhány évig még Ausztriában focizott, onnantól kezdve a civil életére koncentrált. Miután felhagyott a profi futballal, édesapjával családi vállalkozásba fogott. 1993-ban nyitották meg azt a pubot, amely Győrben a mai napig a sportszeretők egyik legkedveltebb helyének számít. A legrangosabb sporteseményeket több tévén közvetítik, s eközben a vendégek fogadhatnak a kedvenc csapataikra. A falakat különleges relikviák díszítik, a dekoráción pedig egy hatalmas stadion mellett Cristiano Ronaldo és Lionel Messi óriási fotója is felfedezhető. Kis 1997 óta egyedül vezeti a helyet.

„Üzletemberként hasonló a mottóm, mint futballistaként volt: a kemény munkában hiszek. A pályán hétköznaponként komolyan meg kellett harcolnom azért, hogy hétvégente játszhassak a meccsen. Pubtulajdonosként pedig azért kell megküzdenem nap mint nap, hogy legyen bevételem” – árulta el Kis Zsolt.

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #sport |