Különösnek hathat, de általában a hadiipar mellett a mezőgazdaság az a terület, ahol úttörő módon alkalmazzák az új technológiákat. Ott kaptak először önvezető funkciót munkagépek, a precíziós mezőgazdaságban alkalmazták először a szenzorok sokaságát. Rövidesen viszont az egész társadalmunk precíziós lehet, ahol egyetlen átlagos szobában tízezernyi láthatatlan szenzor fog figyelni bennünket. Erről beszélgettünk Dr. Élő Gáborral, a Széchenyi István Egyetem kutatóközpont-vezetőjével.
Létezik egy úgynevezett Információs Társadalom Oktató- és Kutatóközpont (ITOK) a győri egyetemen, amely az új technológiák üzleti, gazdasági, társadalmi hasznosítását, hatását vizsgálja. Vagyis azt, hogy ki, hogyan fogja tudni használni azokat. Általában az aktuális projektjeikhez szokták meghívni az adott területek szakértőit, és eredményesen részt tudnak venni nemzetközi kutatócsoportokban. A központ vezetője, dr. Élő Gábor, a Marketing és Menedzsment Tanszék egyetemi docense mondja el, mit is fog jelenteni a hamarosan beköszöntő precíziós társadalom a hétköznapjainkban.
„Amikor egy idősebb, laikus embernek magyarázzuk el, mire jó neki az IoT (Internet of Things, dolgok internete) és a negyedik ipari forradalom, azt szoktuk mondani, hogy ennek köszönhetően segítséget nyújthatunk a gyógyításban, a betegség megelőzésben, és persze emberi korlátaink között ígérünk hosszabb várható élettartamot. Nagyobb baj bekövetkezte előtt észlelhető az agyvérzés, a készülő szívinfarktus, vagy az, hogy rosszul veszi a levegőt, drasztikusan megnő a vérnyomása, netán az alvásproblémái súlyosak. Ez az életminőséget azonnal emelheti, és természetesen a bizonyítékon alapuló orvoslásra épül, de nem fehér köpenyben, hanem új technológiák segítségével” – mondja dr. Élő Gábor.
„Hogy tetszik lenni?” mutató jelzi, ha be kell avatkozni
Apró kamerák figyelhetnek majd bennünket, viselhetünk egy szenzorokkal ellátott, kis karperecet, a cipőnkben speciális betétet, a székünkben súlymérő érzékelő lesz, az ágyunkba pedig betehetnek egy különleges matracot, és stílusosan a „beágyazott” informatika követheti, hogyan alszunk, összevezetve a pulzusszámmal, vérnyomással. Tehát egy összetett technológiai mechanizmus, úgynevezett egészségőrző alkalmazás dolgozik a háttérben, és kiadhat egy index jellegű, aggregált mérőszámot. Az alapján, hogy milyen volt a mozgásunk, mennyi volt délelőtt, délután a vérnyomásunk, milyen színű az arcunk, milyen volt a kilélegzett levegő összetétele, és a többi. Ebből végül kijön egy mérőszám, egy egészségindex, egy ”Hogy tetszik lenni?” mutató, ami azonnal jelzi is, ha be kell avatkozni.
Természetesen ehhez szenzorokra, háttértechnológiára lesz szükség, használni kell a nagy adathalmazokat, a Big Datát, ráillesztve a mélytanuló algoritmusokat, „táplálni” a mesterséges intelligenciát. Mindez végül praktikus felhasználói eszközökben testesül meg, hiszen nem akaszthatnak az emberekre huszonhatféle, tízkilónyi kütyüt, hogy ezeket tessék mostantól magukkal cipelni.
A szenzorikus világ óriási robbanás előtt áll
Nagyon sok mindent lehet mérni. Például már magából a kilélegzett levegőből meg tudják mondani, hogy valaki hajlamos-e laktóz intoleranciára. A szenzorok ilyen összetett következtetések levonására is lehetőséget adnak. A mezőgazdasághoz hasonlóan, ahol általában az új technológiákat bevezetik, és ahol szenzorok sokasága méri, ad információt ahhoz, hogyan nőhet jobban a kukorica, pontosan mikor, hova, mennyi vizet, tápanyagot, vegyszert kell kijuttatni az önvezető gépekkel, az egész társadalmunk precíziós lehet.
A végtelenségig tudnánk sorolni a lehetőségeket. A nyakkendő belső élén lehet pulzust mérni, a teljes ruházatunkat érzékelőkkel ellátni. A szenzorikus világ óriási robbanás előtt áll. Egy átlagos szobában a közeljövőben tízezernyi szenzor lesz. Ennek egy észe arra vigyáz majd, hogy jó legyen a levegő, és kellemesen érezzük benne magunkat. Az okostapéta egyszerre lehet kijelző, tévé, hangszóró, fehér tábla, és akár fűthetünk is vele. Közben, ahogy járunk a padlón és amikor megnyomunk egy kapcsolót, azzal energiát is termelünk, ami hozzájárul majd a szenzorrendszer működtetéséhez. És minél inkább tömegméretekben gyártják ezeket a technológiákat, annál olcsóbbak, hozzáférhetőbbek lehetnek.
Persze, rögtön villogni kezd az emberben a piros lámpa, hogy ezt rosszra is lehet majd használni, hiszen a Nagy Testvér tényleg figyelhet bennünket. Erre feleli Élő Gábor azt, hogy a kést is lehet rossz célra használni, de életet is menthetnek vele. Nem véletlenül nem engedünk embert klónozni, nem játszadozunk nukleáris fegyverekkel, de a szenzorrendszer szerinte nem ezt a kategóriát jelenti. Nem kell félni tőle, de fontos, hogy értelmes keretek között használjuk és fejlesszük tovább.
Hirtelen elidegenedésben találhatjuk magunkat
A piros lámpa másért is villog: a technológia önmagában (elválasztva a társadalmi, gazdasági és politikai környezettől) nem mindentudó, ahogyan maga az ember sem lesz az. Erre a belátásra is szükség van. Ebből a perspektívából helyükre kerülnek a súlypontok és a lényeg sem vész el, az ember, a technológia és a kutatás-fejlesztés sem korlátozódik. Az egyre több és újabb „okos” eszköz által elkényelmesedünk, mert azt hihetjük – már maga a jelző is ezt erősíti – hogy a világon mindent kézben tarthatunk, kontrollálhatunk és uralhatunk. Miközben lehet, hogy ez egy látszatfejlődés csupán, azaz pont a lényeg veszik el.
Képzeljük el, hogy minden autóban lesz fedélzeti kamera, minden autópályát felszerelnek okoseszközökkel, és dönthetünk például úgy is, hogy engedjék el az autópálya díjat felhajtáskor, cserébe vállaljuk, hogy kifizetjük minden szabálysértésünkért a bírságot a lehajtás után. Vajon melyiket választanánk (tudva azt, hogy átlag hat percenként szabálytalankodunk)?
Sok idő közben nincs arra, hogy „okoskodjunk”, hiszen félig-meddig már most is szenzorikus világban élünk. Az internet, a mobiltelefonos alkalmazások és a közösségi hálók, az okosvárosok számtalan áldása mellett pedig tapasztalhatjuk, hogy rengeteg adatot összegyűjtenek rólunk még úgy is, hogy erről senki nem kérdez meg minket (vagy nem tudatosan hozzájárulunk).
„Ma egymás mellett beszélünk fogyasztói társadalomról, információs- és „okos” társadalomról, mindez egyfajta evolúciós mechanizmust mutat. Ki kell mondani, hogy rendkívül vonzóak az új ötletek, ugyanakkor nagy a veszély is. A gondolkodó embernek fel kell tennie egy kényes kérdést: emberi mivoltunk lehet a tét? Az ember nem pusztán anyag, amit akár idegen anyagokkal is egybeépíthetünk. Ha ezt szem elől tévesztjük a „kényelmes” módon felszerelt életünkben, akár egyre nagyobb testi és lelki boldogtalanságban, elidegenedésben találhatjuk magunkat, miközben az eredeti cél ennek éppen az ellenkezője volt” – világít rá dr. Élő Gábor.
Fotó: Májer Csaba József
Nyerges Csaba/ Széchenyi István Egyetem