Győr+
2016.03.13. 14:41

Győzött a sereghajtó a spanyol bajnokságban

Meglepetés született a spanyol labdarúgó bajnokság, a Primera División 29. fordulójában. A tabella utolsó helyezettje a Levante megverte a városi rivális és jóval nagyobb nevű Valencia csapatát.

Az eredmény még akkor is meglepő, ha a spanyol nagycsapat, a Valencia idén igencsak gyengélkedik. Az ismertebb és eredményesebb „denevéresek” egykor szebb napok láttak, jelenleg csak a 11. helyen állnak a pontvadászatban. Azonban arra vélhetően senki sem számított, hogy az utolsó helyen álló városi rivális megint túljár az eszükön. Pedig az előjelek sem voltak bíztatóak. A Levante zsinórban már háromszor megverte a Valenciát, ráadásul utóbbi csapat az utolsó három bajnokiján egyetlen pontot sem tudott szerezni.

A mérkőzésről vélhetően sok mindent elmond, hogy a Levante játékosai az első félidő során 11-szer lőttek kapura. A győztes gól a 65. percben esett, a gólt Juanfran nagyszerű gólpasszából Giuseppe Rossi szerezte. Gerry Neville, a Valencia angol szakvezetője nem tudott már újat húzni csapatával, így a végeredmény is ugyanez maradt.

A Levantenak így 24, míg a Valenciának 34 pontja van. Előbbi a 20. helyen maradt, utóbbi pedig a 11. a sorban. Mindkét csapattól többet várnak a szurkolók.

HAK
Fotó: youtube.com