Győr+
2016.03.25. 19:36

Győzni jöttek a vendégek

A horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ante Cacic és a védője, Domagoj Vida is tisztelettel beszélt a magyar csapatról, azonban mindketten kijelentették: győzni szeretnének a szombati, budapesti barátságos mérkőzésen.

“Összeszedett csapat vár ránk. A magyarok ezt bebizonyították a norvégok elleni pótselejtezőn. Ismerjük a játékosaikat, Király, Juhász, Gera, Dzsudzsák, Szalai mind kiváló labdarúgó, de Horvátország mindig mindenki ellen győzni akar, ez nem lesz másként most sem” – jelentette ki Cacic, aki hazája legjobban “rajtoló” szakvezetője lett, ugyanis eddigi négy mérkőzésén győzelemre vezette csapatát.

A horvát kapitány szerint komoly szervezés és munka folyik a magyar futballban, ennek köszönhető, hogy Magyarország hosszú idő után ismét kijutott az Európa-bajnokságra, illetve olyan stadionok épülnek, mint amilyenben játszani fognak itt a Groupama Arénában.

Cacic kifejtette, hogy az Izrael ellen szerdán 2-0-ra megnyert találkozón ugyan több formációt kipróbált, de ez nem kísérletezés, hanem inkább taktikai teszt. Hozzátette, számára fontosak ezek a barátságos mérkőzések, mert ezeken kap visszajelzést az elvégzett munkáról.

Vida, a Dinamo Kijev hátvédje többek között arról beszélt, hogy tudomása szerint a magyar közönség az Eb-részvétel okán eufórikus hangulatban van, ezért is lesz teltház. A magyarokkal nem kívánt foglalkozni, mert mint mondta, számára csak az a fontos, hogy a saját csapata jó játékkal győzzön, illetve tökéletesítsék a különböző taktikai formációkat.

A horvátoknál több hiányzó is van: a Barcelonában futballozó Ivan Rakitic már Izrael sem lépett pályára, míg azóta betegség miatt kidőlt a Fiorentinában szereplő Nikola Kalinic és Milan Badelj, de a Dinamo Zagreb támadója, Marko Pjaca sem épült fel sérüléséből, így rájuk nem számíthat Cacic.

A magyar-horvát barátságos mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A meccset élőben közvetíti az M4 Sport.

MTI