Győr+
2012.03.12. 11:51

Győri lányok a Veszprém Arénában (HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS)

A Veszprém Arénában rendezik meg április 7-én a győri Audi ETO KC- Oltchim Valcea BL-elődöntőt – ezt a hétfői sajtótájékoztatón jelentették be a női kézilabda mérkőzés majdani helyszínén.

Kelecsényi Ernő klubelnök elmondta: azért döntöttek így, mert szeretnék, ha méltó helyszíne lenne a rangos rendezvénynek, s minél több győri szurkoló látná a mérkőzést élőben. Porga Gyula, Veszprém polgármestere úgy fogalmazott: örül a döntésnek, szívesen fogadják a győrieket, s európai szinvonalú kiszolgálást ígérnek az eseményre.

A jegyértékesítéssel kapcsolatos információkat Kiss Lajos klubmenedzser osztotta meg. Belépőt vásárolni kizárólag Győrött, a Magvassy sportcsarnokban lehet. Holnaptól a jövő hét kedden 16-óráig a bérlettel rendelkezők vehetik meg a jegyet az elődöntőre.

Ezt követően öt napon át juthatnak belépőhöz azok a győriek és Győr környékiek, akiknek nincs bérletük. A lakcímkártya felmutatásával egy érdeklődő két jegyet vásárolhat. A győriek a 10 ezer forintos belépőból 20 százalékos kedvezményt kapnak, így 8 ezer forintot fizetnek egy jegyért.

A győri szurkolók ezer forintért, külön busszal utazhatnak a mérkőzésre, s Veszprémből vissza. A buszjegyet a belépővel együtt lehet megvásárolni.

A klub jegyinformációs vonalat is működtet az elődöntőre. Száma +36 20 251 1665.

gyorplusz.hu