Győri gyöngyszemek: Aki a városnak házat adott

Győr+
2012.02.29. 10:25

Nevezetes műemlékeinken, szakrális kincseinken túl Győr hírnevét számos kitűnő személyiség, történet vagy éppen találmány öregbíti. Igazi értékek ezek, városunk gyöngyszemei.

Bisinger József egy ízig vérig győri személyiség, aki nagylelkűségével és lokálpatriotizmusával kiérdemelte, hogy városunk történelmének egyik legjelesebb alakjaként emlékezzünk rá.

1780-ban Győrben született egy üveges-dinasztia sarjaként. A mesterséget apja mellett tanulta, majd külföldi inasévei alatt gyakorlatot szerzett, hogy aztán 1809-ben saját üzletet nyisson a városban. Munkái révén egyre nagyobb megbecsülést szerzett magának, műveltsége is kiemelkedő volt, így a város külső tanácsa tagjai közé választotta. Közéleti tevékenységének fókuszában a szegények, a rászorulók segítése állt, ezért kapta a „szegények atyja” és az „árvák nevelője” megnevezéseket.

A város első óvodája 1843-ban nyílt meg, ahol Bisingert külön is köszöntötték a gyerekek. Ekkor határozta el, hogy jelentős pénzösszeget hagy majd az intézményre. Még ebben az évben meghalt, de előtte olyan végrendeletet írt, amely nagy hatással volt Győr jövőjére. A gazdag mecénás ugyanis meghagyta, teljes vagyonából egy alapítványt hozzanak létre. A jelentős pénzösszeg kamataiból építsenek többek között dologházat, árvaházat, szegénykórházat, kápolnát, és nagyobbítsák meg a városházát.

A régi épület megnagyobbítása helyett azonban új városháza létesítése mellett döntöttek, amelyet a 1896-ban a Millennium alkalmából kezdtek építeni Zechmeister Károly polgármestersége idején. Az új épület Hübner Jenő tervei alapján készült. Érdekessége, hogy a városháza 59 méter magas tornya a korábbi tűztornyot formázza, az ugyanis a győriek szemében a város szimbólumának számított, így lebontása után is „tovább élhetett”, mára pedig az új városháza vált győri szimbólummá. Épp olyan jellemző városunkra ez az épület, mint a dallam, amelyet a toronyóra játszik: „Fújdogál a szél az öreg Duna felől…”

Az épület félemeletén látható Mátrai Lajos carrarai márványból készült alkotása, Bisinger József egészalakos szobra, akiről a városháza szomszédságában található sétányt is elnevezték. Az elkötelezett lokálpatrióta a győri köztemető díszsírhelyén nyugszik.

Bisinger Józsefnek több más mellett tehát azt az épületet is köszönhetjük, amelyet az ide érkező turisták nap mint nap megcsodálnak, az épületet, amelynek csodálatos dísztermében a győri közgyűlés is ülésezik, és ahol számos városi rendezvényt tartanak. Az épületet, amely valóban Győr egyik jellegzetes szimbóluma, városunk gyöngyszeme – a Győri Városházát.

Papp Zsolt György

Győri gyöngyszemek – Borban élő gyöngyök

Győri gyöngyszemek – A győri Shatterhand

Győri gyöngyszemek: Zenei kuriózum

Győri gyöngyszemek: A győri vértanú

Győri gyöngyszemek: A győri hős

Győri gyöngyszemek : A vasminiszter

Győri gyöngyszemek- Egy valódi nevelő