Győr+
2012.03.31. 17:28

Győri ETO FC: Magabiztos siker a sereghajtó otthonában

Az NB I 22. fordulójában Kamber és Trajkovic góljaival 2-0-ra győzött az ETO Zalaegerszegen.

A rengeteg hiányzó ellenére egy pillanatig sem volt kérdéses a vendég győriek sikere, Pintér Attila sorozatban negyedik győzelmét aratta mióta visszatért az ETO kispadjára és továbbra is százszázalékos a bajnokságban. Győzelmükkel a győriek egy pontra megközelítették a listavezető DVSC csapatát, a Loki holnap Újpesten lép pályára.

Vendég szempontból álomszerűen kezdődött a mérkőzés, a télen épp Zalaegerszegről érkezett Djordje Kamber fejesével már a 4. percben előnyben volt a Győri ETO FC. Az első félidő nem hozott pergős játékot, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, a Győr több alkalommal is ziccerig jutott, de az előnyt nem sikerült növelni az első játékrészben.

A második félidőben Prukner László, a ZTE mestere több támadót is behozott, a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, de akcióikban nem volt veszély, az ETO gyors kontrákkal rohamozta Jahic kapuját. Ahogy az utóbbi mérkőzéseken már megszokhattuk, Pintér Attila ismét nagyszerű érzékkel nyúlt bele a mérkőzésbe, a második félidő közepén beállt Nikola Trajkovic egy Pátkaival közösen vezetett kontra után növelte a vendégek előnyét és húsz perccel a lefújás előtt eldöntötte a három pont sorsát.

Az utolsó negyedórában a ZTE mindent megtett a szépítés érdekében, de igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk, az ETO magabiztosan őrizte előnyét és végül megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Győzelmével az ETO 22 forduló után 50 ponttal a tabella második helyén áll, egy pontra lemaradva a listavezető, és egy meccsel kevesebbet játszó Debrecen mögött. A ZTE továbbra is nyeretlen a bajnokságban, 8 ponttal a tabella utolsó helyét foglalják el.

Edzői értékelések:

Pintér Attila (Győri ETO FC):

„Gyorsan vezetést szereztünk, majd az első félórában 3-4 helyzetünk is adódott, akár az első játékrészben is eldönthettük volna a három pont sorsát. A ZTE agresszívabb támadójátékra váltott a második félidőben, de ennek ellenére végig uralni tudtuk a mérkőzést és megérdemelten nyertünk. Szeretném kiemelni a csapathoz télen érkezett két középpályás, Kamber és Pátkai játékát, akik a mai mérkőzésen is bizonyították, hogy nagy erősítést jelentenek az ETO középpályáján.”

Prukner László (ZTE)

“Hamar hátrányba kerültünk az első félidőben, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de rendre hibáztunk a győri kapu előtt. A második félidőben mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, kockáztattunk, amit az ETO egy kontra végén góllal büntetett és eldöntötte a mérkőzést.”

A mérkőzés jegyzőkönyve:


ZTE – Győri ETO FC 0-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 2000 néző. Vezette: Szilasi (Lémon, Takács G.)
ZTE: Jahic – Kocsárdi, Szalai T., Bogunovic, Pál D. (Polareczki, a szünetben) – Szakály D., Máté P., Ganugrava, Balázs Zs. (Wittman, 69.) – Brkic, Nicorec (Pavicevic, 54.). Vezetőedző: Prukner László.
ETO: Stevanovic – Babic (Takács, 58.), Djordjevic, Szabó O., Völgyi – Pilibaitis., Kamber, Pátkai, – Varga R. (Tokody, 74.), Strestik, Dinjar (Trajkovic, 52.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Kamber (3.), Trajkovic (72.)
Sárga lap: Brkic (73.), ill. Trajkovic (67.

ZTE – Győri ETO FC 0-2 (0-1)

Zalaegerszeg, 2000 néző. Vezette: Szilasi (Lémon, Takács G.)

ZTE: Jahic – Kocsárdi, Szalai T., Bogunovic, Pál D. (Polareczki, 45.) – Szakály D., Máté P., Ganugrava, Balázs Zs. (Wittman, 69.) – Brkic, Nicorec (Pavicevic, 54.). Vezetőedző: Prukner László.

ETO: Stevanovic – Babic (Takács, 58.), Djordjevic, Szabó O., Völgyi – Pilibaitis., Kamber, Pátkai, – Varga R. (Tokody, 74.), Strestik, Dinjar (Trajkovic, 52.). Vezetőedző: Pintér Attila

Gólszerző: Kamber (3.), Trajkovic (72.)

Sárga lap: Brkic (73.), ill. Trajkovic (67.)

1. félidő


1′ – A vendégek kezdték a mérkőzést

4′ – 0-1!!! A mérkőzés első helyzetéből vezetést szerzett az ETO!

Völgyi Dániel jobb oldali szögletét követően a januárban Zalaegerszegről Győrbe érkezett Djordje Kamber egy pontos fejelés után szerzett vezetést a vendégeknek. A középpályás érthető okokból nem ünnepelte meg a gólját.

6′ – A ZTE a gólt követő ellentámadásból majdnem egyenlíteni tudott, de Balázs Zsolt 16 méterről eleresztett lövése megpattant, Stevanovic könnyedén hárította.

11′ – Kamber gyönyörű kiugratása után a mai mérkőzésen debütáló Varga került szembe a kapussal, 8 méterről leadott lövését Jahic hárította.

15′ – Brkic lőhetne a kapuval szemben 13 méterről, de inkább kiviszi balra, beívelése nem talált egerszegi támadót.

22′ – Dinjar a ZTE tizenhatosának sarkáról ívelte a hosszú oldalon érkező Varga lábára a labdát, aki kapásből lőtt, lövése sajnos elkerülte a kaput.

26′ – Egyenlítési esély a ZTE előtt: Brkic vette át tisztán Balázs passzát a tizenhatoson belül, lövése három méterrel fölé ment.

32′ – Brkic a jobb oldalról ívelt középre, Balázs a leshatáron érkezett a beadásra, de nem érte el a labdát, ami így kicsorgott az alapvonalon. A játékvezető szögletet ítélt, de a pontrúgásból nem alakult ki helyzet.

Az első 20 percben a Győr uralta a játékot, az utóbbi negyedórában azonban a ZTE egyre többször ér fel a győri kapu elé, egyelőre igazi helyzet nélkül.

38′ – Pátkai szabálytalankodott Szakállyal a győri 16-os előtt – szabadrúgás a ZTE-nek. Bogunovics erőtlen kísérlete lepattant a győri sorfalról.

40′ – Pintér Attila magához hívta a melegítő Trajkovicot – lehetséges, hogy a mester már a félidőben cserélni fog.

43′ – Völgyi sokadik szöglete az első gól szerzőjét, Kambert találta meg az ötösön belül, lövését Jahic nagy bravúrral hárította. Az ex-ZTE-s középpályás könnyedén duplázhatott volna.

45′ Szilasi játékvzető lefújta az első félidőt.

2. félidő

46′ – A ZTE kezdte a második játérészt, Prukner László egy helyen változtatott: védő helyére támadó, azaz Pál helyére Polareczki érkezett. Pintér Attila nem cserélt.

47′ – Két gyors ZTE-szöglettel kezdődött a mérkőzés, az ellentámadásból Dinjar iramodott meg a bal oldalon, de beadása nem volt pontos, a védők könnyedén tisztázni tudtak.

50′ – Varga és Strestik összjátéka után, Strestik tekert kapura a tizenhatos vonaláról, lövése centikkel kerülte el a jobb kapufát.

52′ – Pintér Attila is cserére szánta el magát: Dinjar le, helyén Trajkovic folytatja.

54′ – Az ETO gyors egymásutánban három szögletet is elvégezhetett, de egyik sem jelentett komoly veszélyt a ZTE kapujára. A szögletarány 9-4 a győriek javára.

55′ – Babic térdére lépett rá Brkic, az ápolás közben ismét cserél a ZTE – Nicorec helyett Pavicevic a pályán.

58′ – Babic térde úgy tűnik megsérült, helyére Takács Ákos érkezett.

59′ – Varga jobb oldali beadásából lövés lett, Jahic parádés bravúrral védi a rövid felsőt, és ment szögletre.

63′ – Trajkovic iramodott meg a bal oldalon, lecselezte magát az alapvonalig, centerezése Strestiket találta meg, de közeli lövése nem találta el a kaput.

66′ – Trajkovic ugratta ki tökéletes ütemben Pátkait, aki a tizenhatoson belül átvette a labdát, majd lőtt, Jahic bravúrral védett.

67′ – A hazaiak legveszélyesebb támadója Brkic fejelt kapura egy beívelést, de középre tartó fejesét Stevanovic könnyedén fogta. Közben Trajkovic kidumálta magának a mérkőzés első sárga lapját.

69′ Újabb ZTE-csere: Balázs helyén Vittman. Ez volt Prukner László utolsó cserelehetősége.

72′ – 0-2!!! Növelte előnyét az ETO!

Egy gyorsan (és okosan) elvégzett szabadrúgást Pátkai vett át a leshatáron, lecsorgó lövése az egerszegi védők aszisztálának köszönhetően a csereként beállt Trajkovicot találta meg, aki egy igazítás után az üres kapuba passzolt. Eldőlt?

74′ – Brkic vett le kézzel egy labdát, Szilasi sárgával jutalmazza, közben Pintér Attila is végrehajtja utolsó cseréjét: Varga jön le, helyén Tokody folytatja.

77′ – Pilibaitis cipő nélkül is szerel! Hősies védekezés a győri középpályástól.

80′ – Közel állt a szépítéshez a ZTE: Brkic centerezésére Pavicevic érkezett, öt méterről talpalt a kapu mellé.

85′ – Ismét Brkic és Pavicevic játszott össze, a végén utóbbi lőtt, de gyenge próbálkozása nem jelentett komoly kihívást Stevanovic-nak

87′ – Az ETO magabiztosan őrzi kétgólos előnyét, a ZTE erőlködik, de támadásaikban nincs se ötlet, se veszély.

90′ – Szilasi játékvezető két percet hosszabbít.

91′ – A ZTE és a meccs utolsó helyzetét Szakály hagyta ki, egy jó csel után játszotta tisztára magát, ballal a kapu fölé lőtt.

91′ – A vendégszektorból zúg a: Szép volt fiúk!

92′ – A játékvezető háromszor a sípjába fújt, ezzel véget vetett a mérkőzésnek.

Végeredmény:

ZTE – Győri ETO FC 0-2

A mérkőzés beharangozóját ITT elolvashatja.

(Szabadi Ervin)