A Győri Járási Ügyészség indítványára letartóztatták azt a két fiatal férfit, akik aranylemeznek látszó fémlapokat vásároltak, majd azokat eredeti kereskedelmi aranylapként az arany világpiaci áránál kedvezőbb vételáron értékesítették amerikai sértetteknek.
A megalapozott gyanú szerint a fiatal férfiak egy általuk üzemeltetett webáruházon keresztül eredeti kereskedelmi aranylapként értékesítettek pár ezer forint értékű aranylemeznek látszó fémlapot több száz, az Amerikai Egyesült Államokban élő személynek. A gyanúsítottak a fémlapokat Győrből adták fel a becsapott sértetteknek. A gyanú szerint az okozott kár összesen több, mint kétszázmillió forint.
A nyomozó hatóság a férfiakat 442 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsította meg.
A járási ügyészség indítványára a Győri Járásbíróság egy hónapra elrendelte a fiatal férfiak letartóztatását tekintettel arra, hogy velük szemben fennáll a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. Ezen túlmenően az egyik dubai lakóhellyel rendelkező fiatal esetében a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyét, mint letartóztatási okot is megállapította.
Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség