„Győrben az üzleti vendégekért folyik a legádázabb harc”

„Vannak kollégáim, akik jegyzetekkel távoznak egy-egy szállodából, és felhívják az igazgatót, ha hibát találnak, én nem vagyok ez a típus” – jelzi Horváth Ottó, hogy munkájában is toleráns természetű ember. A Rába Hotel 55 éves igazgatója Szombathelyen született, iskoláit itt is kezdte meg, ám a család édesapja munkája miatt nem sokkal később Pápára került.

A „Dunántúl Athénja” annyira magával ragadta, hogy a gimnáziumot is ott fejezte be, annak ellenére, hogy szülei visszaköltöztek a vasi megyeszékhelyre. „A Türr-gimnázium matematika tagozatos osztályába jártam, büszke vagyok rá, hogy fénykoromban országos versenyeken is jó eredményeket értem el ebben a tantárgyban.” Nem csoda, ha érettségi után matematikus szakon folytatta tanulmányait az ELTE-n. Mellette nyaranta balatoni szállodákban dolgozott londinerként, és közben „a második évet követően egyre inkább gyengült a kötődésem a tudományos matematika iránt”. Útkereső időszak következett, aminek eredménye két házasság lett, a turizmussal kötött még ma is tart. Pályafutását szállodai portásként kezdte Kőszegen 1979-ben, közben levelező tagozaton elvégezte a kereskedelmi és vendéglátó-ipari főiskolát. A szakmai alapozás után a szombathelyi Claudiusba vágyott, ám „a főnököm jelezte, hogy hamarosan megnyílik a sárvári termálhotel, és ott nekem pozíciót fog kínálni.” Így is lett, életre szóló tapasztalatokat szerzett a cukortermeléséről híres ipari kisvárosba berobbant, luxuskörülményeket biztosító szállodában. „A munkatársak a helyi üzemekből kerültek ki, az első masszőrök előtte vasipari munkát végeztek, onnan képezték át őket.” Sárvár mellett később Bük is hozzátartozott, majd Sopron következett, és 2006 óta áll a Danubius csoport győri szállodájának élén. A magát sportfüggőnek valló igazgató szabadidejében barátaival zenél, és baráti kapcsolatait ápolja. A matematikáról pedig azt mondja, „azt a humán gazdagságot, amit ezen a szakmán keresztül megéltem, a tudományos pályán nem tudtam volna.”

A nyolcvanas évek óta a termálvizéről híres Sárvár, Bük, vagy az osztrák határon lévő Sopron után, jól érzem, hogy Győr a legnehezebb terep?

Igen, ez egy teljesen más terep, mint Sárvár, mások a viszonyok. Oda főként a gyógyturisták mennek, akik legalább egy hétig maradnak, így könnyebb az értékesítés. Ott biztos, hogy befizetik a félpanziót, itt küzdeni kell azért, hogy az éttermet is igénybe vegyék. Ott mindegy, hogy melyik vendég melyik szobát kapja, itt tudni kell, hogy kinek milyen szolgáltatás jár.

A városvezetés kiemelt fontosságúnak tartja a turizmus fejlesztését, érzik ezen ambíciók eredményeit?

Győr sokat tesz azért, hogy megmutassa magát az idegenforgalmi térképeken, ennek már vannak látható eredményei. Nyugat-Európában még a Bécs–Budapest–Pozsony háromszögben képzelik el a várost, ami egyrészt jó, mert a földrajzi fekvés több éjszakát generál, ugyanakkor még inkább meg kell tudnunk magunkat mutatni. Ez nagyon nehéz feladat, és idő kell hozzá. Sokan még Budapesten sem tudják, hogy mennyit fejlődött Győr az elmúlt években, tapasztalok egyfajta „aha”-élményt, amikor vendégeket viszek ki a barokk belvárosba, a Széchenyi térre. Leesik az álluk, hogy milyen főterünk van. Nehéz betűkkel, de még képekkel is tolmácsolni a barokk hangulatot, de el kell érni, hogy a csapból is Győr folyjon. A jelenlegi városvezetés ezért sokat tesz.

És mit tudnak tenni a szállodák, hogy minél több vendéget csábítsanak a városba, és minél többet vendégéjszakára bírják őket?

Igyekszünk olyan programcsomagokat összeállítani, amelyek itt elérhető szolgáltatásokra építenek. Tavaly kezdődött egy olyan összefogás, aminek eredményeként az azonos kategóriájú szállodák azonos áron kínálják a programcsomagjaikat. Ezek között van kulturális csomag, amelyik színházbelépővel próbálja az 1-2 éjszakát és félpanziót is tartalmazó szolgáltatását gazdagabbá tenni, van borkóstolóval egybekötött pannonhalmi látogatás, és így tovább. A szállodák összefognak, és egységesítik az ajánlataikat, innentől fogva a városnak is könnyebb, mert nem egyik vagy másik hotelt preferálja a marketingmunkájával, hanem egy programcsomagot értékesít, amin keresztül mi vendégeket kapunk. Ez nagyon jó kezdeményezés.

Szoros a kapcsolat a szakma és a város döntéshozói között?

Jó úton járunk, mert időről időre leülünk, és egyeztetünk velük, hogy hogyan tovább. Együttműködésünkre jó példa a Győrkőcfesztivál, amely látványosan növeli a vendégéjszakák számát.

Ha már vendégéjszakák, a KSH féléves adatai szerint 5 százalékkal több vendég érkezett a megyébe, mint tavaly, és ez a növekedés jobb az országos átlagnál. Ugyanakkor az eltöltött vendégéjszakák száma csak kismértékben bővült.

Sajnos úgy látom, hogy a KSH-statisztikák nem elég strukturáltak ahhoz, hogy közgazdaságilag hasznosítható következtetéseket lehessen levonni belőlük. Rengeteg kérdőjel van bennem ezzel kapcsolatban. Például tavaly bekerült a köztudatba egy 25 százalékos bővülés, amit mi nagy szállodák nem éreztünk, és az idegenforgalmi adóbevételek sem támasztották alá. Véleményem szerint aktualizálni kellene az adatszolgáltatás és a feldolgozás módszerét, mert az említett esetben nem tudom például, hogy a szálláshelyek kihasználtsága változatlan ágyszám mellett, vagy ágyszámbővülés mellett nőtt-e meg. Azért kényes kérdés ez, mert nekünk ezek az adatok kellenének ahhoz, hogy megalapozott üzleti döntéseket tudjunk hozni a következő évre.

A város gazdasági fejlődésére azonban tudnak alapozni, de mennyire?

Győrben az üzleti vendégért folyik a legádázabb harc. A klasszikus turistának, aki a programcsomagokat veszi, örülünk, de a masszív alapot az üzleti turista jelenti. Mindenki azon igyekszik, hogy a jelenlévő cégekkel kössön olyan szerződést, ami garantálja, hogy a vendégeiket hozzá küldik. Nyilván ezt a helyzetet látják a cégek is, és érzik a saját erős pozícióikat velünk szemben. Ebből adódik, hogy az árakat szinten tudják tartani vagy le tudják szorítani. Egyébként a legnagyobb gond az egész magyar turizmust is tekintve, hogy nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsonyak az átlagáraink. A vendégszám az rendben lenne, csak nem tudjuk a költségeink fedezetét jelentő árat elkérni azért a szobáért, amit kiadunk. Míg Prágában 80 euró egy átlagos szoba ára, addig Budapesten 50. Ez egy nagyon nagy különbség, és kíméletlen árharc van az egyes szállodák, szállodaláncok között.

Hogyan tudják szinten tartani magukat?

A miénk egy rendkívül költségigényes ágazat, óriási energiaigénye van, és nagyon jól tudjuk, hogy az energiahordozók ára hogyan megy fel. Ugyanakkor rendkívül munkaigényes ágazat is, az ezzel kapcsolatos költségek is folyamatosan nőnek. Belekényszerülünk, hogy racionalizáljuk a munkaerő helyzetét, előtérbe kerülnek az alternatív foglalkoztatási modellek: nem fix létszámmal dolgozunk, hanem mobil munkaerővel, amihez hozzá tudunk nyúlni, ha van egy felfutás. Nem látom azt, hogy tudnánk emelni az árainkat, miközben a költségeink emelkednek. Egyébként Magyarországon is nagyon kettészakadt a mezőny, mert a 4-5 csillagos szállodáknál egy viszonylag stabil, jó üzletmenet jellemző, 3 csillagtól lefelé azonban egyáltalán nem így van. Ahhoz, hogy a 3 csillagos egy kategóriával feljebb lépjen, be kellene fektetni.

Az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban már vannak tapasztalatai?

A Danubius csoport szállodáit nézve azt látjuk, hogy az üdülési csekk kifutása és a SZÉP kártya életbe lépése között most egy átmeneti időszak van, ami a belföldi vendégek elmaradásában jelentkezik: 75 százalékos a 2011-es beváltás időarányosan a 2010-eshez képest. Egyébként nincs okom azt hinni, a SZÉP kártya kevésbé lenne vonzó a munkáltatóknak, mint az üdülési csekk volt, csak a szükséges adminisztratív átmenetek okoznak egy kis megtorpanást. Nekünk kedvezőbb is az új rendszer bevezetése, mert az üdülési csekk beváltásának elég komoly költségei voltak, itt nem lesz akkora költség a szolgáltató számára, és külön jól jön nekünk, hogy a felhasználási kört leszűkítették.

Szeptember 27. a turisztika világnapja. A Magyar Turizmus Zrt. ennek kapcsán a vendégszeretetre, a vendégbarát viselkedés jelentőségére hívja fel a figyelmet, miközben én azt gondolnám, hogy a vendégszeretet alap egy szállodában…

Ez így igaz, ugyanakkor ennek az alapszolgáltatásnak a rendelkezésre állása nem kevés odafigyelést igényel. Talán egy kívülálló alá is becsüli ennek a szerepét, jelentőségét, holott mi, akik benne dolgozunk tudjuk, hogy az infrastruktúránk esetleges hiányosságait sok esetben a mosoly, vagy az extra odafigyelés el tudja feledtetni. Hihetetlen, hogy mekkora szerepe van ennek. Van egy olyan típusú vendégkör, aki azért jár vissza egy szállodába, mert ott olyan jól megérti magát a személyzettel, megkapja azt a típusú figyelmet, amit igényel. Nagyon sok egyedülálló ember van, akinek nagyon fontos az is, hogy ha valahova megérkeznek, hogyan szólnak hozzájuk. Amikor a turizmusról beszélünk, viszonylag kevés szó esik az emberi tényezőről. Számok hangzanak el, és háttérbe szorul az az ember, aki ezeket a szolgáltatásokat nyújtja. Olvastam a Turizmus zrt. felhívását én is. A mi szállodánk a megyei kereskedelmi és iparkamarával együttműködve arra készül, hogy gyerekek Győrről készült rajzaival ajándékozza meg a szállóvendégeket, mellé pedig egy-egy sütivel kedveskedünk. És ezen a napon az itt dolgozó munkatársaimnak is meg kell köszönöm a munkájukat, mert nélkülük nem tartanánk ott, ahol tartunk. Ennek a felhívásnak sok olvasata van, például az is, mennyit számít, hogy egy országról vendégbarát országkép alakul-e ki vagy nem. Hajlamosak vagyunk a mosolyról elfeledkezni, de a vezetőknek az is feladata, hogy felhívják erre a munkatársaik figyelmét. Ez a kis emberi plusz nagyon fontos.

Wurmbrandt András