Győr+
2018.10.04. 20:00

Győr+ Mancsok – Bonbon vagyok, vigyél haza!

Ma – október 4-én –, az Állatok Világnapján szerettük volna megragadni az alkalmat, hogy segítsünk egy újabb árva négylábúnak családra lelni. A Győr+ Mancsok kiválasztottja ezúttal Bonbon, vigyék haza minél előbb!

Az állatok ünnepén ismét kilátogattunk a Győri Állatmenhelyre, és nemcsak egy, két kutyust vittünk el sétálni, ugyanis egykori mancsosunk, Marciaki még mindig gazdira várkenneltársa annak a kis szőrgolyónak, Bonbonnak, akit most szeretnénk bemutatni Önöknek.

 

A két barát – Marci és Bonbon – lelkesen szimatolt a szabadban

Kinyílt a kennel és szabad volt az út: a két barát lelkesen vette célba a kaput, majd irány ki az utcára, ahol végre futkározhattak, szimatolhattak kedvükre belekóstolhattak a világba. Hiszen a valóság egy-egy szeletét csak a sétáltatóktól kapják, akik kimennek velük, hogy végigszaladjanak a töltésen, vagy bandukoljanak az erdőben. Ez azonban nem elég nekik, valódi otthonra vágynak. Marci 2014-ben, Bonbon pedig 2017-ben látta meg a napvilágot, de az igazi életük csak akkor kezdődik majd el, ha valaki örökbe fogadja őket. Mi ebben szeretnénk most segíteni.

 

Bonbon hatalmas szemeivel kérlel – vigyél haza!

 

Bonbon egy másfél év körüli, kistestű kan, aki alig három hónapja került a menhely gondozásába a gyepmesteri telepről. A különös külsővel megáldott kutyus egy tacskó és egy kaukázusi juhász szerelmének gyümölcsére hajaz. Ezt a csámpás kis szőrgombócot már többször elvittem sétálni, hiszen tudom, hogy az ugatásával és ugrándozásával nem azt szeretné jelezni az embereknek, hogy ne nyúljanak hozzá a kennelben, mert leharapja a kezüket, hanem azt, hogy szeretetre, törődésre vágyik, és szeretne szaladozni végre a rácsokon túl. Aki ránéz, tudja, senkit sem bánt, és megesik rajta a szíve, így nekem is: csapzott bundájával, hatalmas szemeivel kérlel – vigyél haza! Küldetésemnek érzem, hogy segítsek neki, hogy valaki tényleg hazavigye.

 

Bonbonnak csak arra van szüksége, hogy szeretetet kapjon

 

Egy édes kutya ő, aki a kezdeti lelkesedés után megnyugszik a póráz végén, és boldogan fogadja a simogatást, hiszen mi másra lenne szüksége, mint arra, hogy szeretetet kapjon. Bonbon még fiatal és ég benne a tanulásvágy, de domináns természetével már ő is sokat tanított, például kenneltársának, Marcinak, aki egy éve él a menhelyen. Valóban szembetűnő volt a változás, amit Marcin tapasztaltunk: a négy év körüli, zsemleszínű szépségre nagyon jó hatással van új pajtása, hiszen tudjuk, Marci régebben nem szerette a többi kutyát. Egy véletlen folytán barátkozott meg Ferdinánddal, most pedig másodikként Bonbon az, akit megtűr maga mellett. Amióta együtt élnek, Marci megnyugodott, szociálisabb lett, és bár eddig is egy nagyszerű kutyusnak tartottam, aki jó választás lenne bárkinek, most még bátrabban jelenthetem ki: Marci megérett a gazdis életre.

 




Bonbon pedig ugyancsak kiváló társ lehet: fiatal, kistestű, nevelhető, lelkes és hálás. Mi kell még? Vigyék haza Bonbont, tegyék teljessé életüket egy négylábú baráttal! Ha pedig más kutyára vágynának, ne feledkezzenek meg két régebbi mancsosunkról, Marciról – aki, ahogy írtam egy nyugodtabb, kezelhetőbb kutyusként várja a számára megfelelő gazdités Jonatánról, akinek még fogalma sincs róla, hogy mi az az otthon, hiszen soha nem volt még egy hely sem, amit otthonnak hívhatott volna, így a menhelyről gondolja, hogy az. Sokszor elsétálok Jonatán kennelje előtt, megsimítom a fejét, és azt mondom: hamarosan eljön a te időd is! Szeretném, ha most már tényleg eljönne végre, hiszen minden négylábú megérdemli, hogy valahol családtagként tekintsenek rá.

 

Érdeklődni a Győri Állatmenhely alábbi elérhetőségein lehet:

Telefon: 06202295964

E-mail: gyormenhely@gmail.com

 

BONBONT ELVITTÉK!

 

Szerző: Bodrogi Sára

Fotó: Marcali Gábor

Videó: Czika László Balázs